pénzügy

Megjelent az első törvénytervezet a devizahitelesek megsegítéséről. A kormány első körben az árfolyamgát, a gyűjtőszámla, a kilakoltatási és árverezési moratórium feloldásának szabályait bocsátotta vitára. A Nemzeti Eszközkezelő Társaság és a kislakásvásárláshoz igényelhető kamattámogatás még nincs benne ebben az előterjesztésben.
2011. 06. 15. 06:00
Összesen 1 millió 577 ezer 558 darab, a Rába részvényeinek 11,7086 százalékát kitevő részvénycsomagot szerzett meg a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap - közölte a Rába a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
2011. 06. 10. 11:59
A nyár beköszöntével talán a legrosszabb, amit el tudunk képzeli, hogy meghiúsul a régóta tervezgetett utazás. A betegségeket, haláleseteket nem számíthatjuk ki. A nyaralást pedig – főként ha jó időben akarunk menni és olcsón – jó előre lefoglaljuk.
2011. 06. 09. 06:16
Klasszikus munkavállalói magatartást mutat a magyar szélső, amikor Dagesztánba igazol – véli a sportközgazdász, míg a pszichológus szerint lehet, hogy menekül mostani élethelyzetéből. Ami biztosnak tűnik: az oligarchák irracionális vásárlásai felboríthatják az európai látványfutball rendjét.
2011. 06. 08. 17:40
A Magyar Szociális Fórum kezdeményezése közös jogi egérutat kínálna a devizahiteleseknek, pertársaság alapításával, akik az így esetlegesen megszerzett kártérítések összegével csökkenthetnék a hitelük összegét. A részletek azonban még homályosak, s a lapunk által megkérdezett szakértő veszélyesnek tartaná a közös jogi utat javasolni a devizaadósoknak.
2011. 06. 08. 15:32
A szállóigévé vált "három szoba, három gyerek, négy kerék" után íme a legújabb kormányfői ígéret, amely - a szakember szerint - valóban nagyon könnyűszerkezetes. Vélemény.
2011. 06. 06. 15:30
Az Otthonvédelmi Akcióterv már bejelentett öt pontja egyelőre elnagyolt. Nagyon sok kérdést majd a törvényi szabályozás, illetve az ez alapján kidolgozott banki belső szabályzatok, eljárási rendek fognak pontosítani. Az fn.hu 10 pontban foglalta össze, hogy melyek a legfontosabb nyitva maradt kérdések.
2011. 06. 06. 06:00
Nem szól a kormány és a bankszövetség közötti megállapodás a devizahitelek kamatáról, pedig a törlesztőrészletek jó részben eddig is a kamatok miatt emelkedtek. Az adósmentés a gondokat nem megoldja, inkább eltolja.
2011. 05. 30. 17:11
Átfogó megállapodás helyett csak a devizahiteleseknek szóló csomagban egyezett ki hétfőig a kormány és a Bankszövetség. Lesz árfolyamgát, eszközkezelő, kamattámogatás, és megszűnik a kilakoltatási moratórium.
2011. 05. 30. 13:54
Miért érdemes költségvetést vezetni a bevételeinkről és kiadásainkról? Mert segítségével pénzügyi helyzetünk alakulását egyszerűen nyomon követhetjük, és könnyebben kézben tarthatjuk pénzügyeinket. Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy reálisabban tudjuk megítélni anyagi helyzetünket.
2011. 05. 26. 07:00
Az "árfolyamfixálás" 2014-ig odázza el a frankhitelesek problémáit, ha a minisztériumi tervezet időtávjában egyezik meg - állítólag csütörtökön - a bankszövetség és a kormány. Ekkorra már lehet, hogy nem az árfolyam, hanem a magas kamatszint lesz a frankhitelesek fő gondja – amint már részben most is -, így majd az új kormány vezényelheti az újrastrukturálását a már korábban is újrastrukturált frankhiteleknek. Az államadósság 2013-as megújítása s
2011. 05. 26. 06:05
Átlagosan 217 forint rejtőzik minden egyes magyarnál egy- és kétforintos érmék formájában, vagyis a lakosság összesen 2,172 milliárd forintot rejteget a fiókban, szekrény alján, az autó padlóján szétszórva. A „visszaváltás” határideje záros, a jegybank szerint az érmék többsége marad ott, ahol van.
2011. 05. 24. 08:45
Rövid távon éppen zuhannak az árupiacok és szárnyalnak a részvénypiacok. Középtávon azonban a nyersanyagok már ismét drágulhatnak, míg a részvénypiacok már inkább korrekcióért kiáltanak.
2011. 05. 24. 06:30
Olvasói sztorik