A svájci jegybanknak esélye sincs arra, hogy a piaccal szemben gyengítse a frankot; a svájci devizát egy esetleges összehangolt nemzetközi fellépés gyengíthetné egyedül a befektetők megnyugtatásán keresztül. A frankerősödésben különösen pikáns, hogy Svájc sebezhető pontja pont a bankrendszere. Trippon Mariann írása.
A svájci frank forintárfolyama meghaladta a 273 forintot kedd este a Fed kamatdöntő ülése után, azonban megjegyzendő, hogy ilyentájt a kevés üzletkötés miatt nagyok lehetnek az árfolyamkilengések. A befektetők először megzavarodtak, majd a tőzsdeindexek emelkedni kezdtek Amerikában, majd Európában is. A frank most 263 forintba kerül.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 473,80 pontos, 2,48 százalékos csökkenéssel, 18 638,62 ponton zárt kedden. A nyugat-európai értéktőzsdék kedden vegyesen zártak, hétnapi zuhanás után.
Arról kérdeztük a Facebookon az olvasóinkat, hogy meddig bírják a frank árfolyamot. Lássuk, mennyi a plafon a többségnek, vajon milyen hosszan tudják elviselni az erős svájci frankot.
A forint kissé korrigált kedden délután a pénzügyi piacokon eluralkodott pánikhangulat enyhülésének hatására. A svájci frankot azonban így is 260 forint felett, az eurót pedig 275 forint felett jegyezték.
A világgazdasági recessziós félelmek nyomása alatt várhatóan kedden tovább folytatódik a részvénypiaci árfolyamok szélsőséges zuhanása az európai tőzsdéken.
Miért nőhet a frankhitelek törlesztőrészlete a fejlett országok növekvő eladósodása miatt? Ki profitál a pénzügyi piacok bizonytalanságából? Válaszok a szinte mindenkit, de különösen a frankhiteleseket foglalkoztató alapkérdésekre.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 620,72 pontos, 3,15 százalékos csökkenéssel, 19 112 ponton zárt hétfőn. A Wall Street válasza is igencsak negatív az amerikai leminősítésre.
A várható újabb nagy amerikai tőzsdei árfolyamesés felveti a kérdést: közel a piaci zuhanás vége vagy mély még a kút? Érvek a közeli felpattanás és a folytatódó esés mellett, tessék választani!
Az eurózóna jegybankjának beavatkozása ellensúlyozta a Standard & Poors Amerikát leminősítő, a piaci pánikot növelő lépését. Az európai tőzsdeindexek erősödéssel kezdtek, majd negatív tartományba fordultak. Nincs új frankárfolyamrekord.
2,5 millió ember dönthet a nyugdíjpénztári reálhozamokról. Az átlagosan 76 ezer forintot sok esetben felszippantja a háztartás büdzséje, de biztos akad, aki körbe tud nézni a megtakarítási piacon.
Várhatóan jelentősen lassítják a magyar gazdaság növekedési ütemét a svájci frank erősödése miatt emelkedő törlesztési terhek - jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Fél háromkor megérkezett a várt makroadat az amerikai munkaerőpiacról, amely némileg megnyugvást hozhat. A pánik okai és a piacok lehetőségei egy írásban.