Hamarosan elkészíti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) azt a kalkulátort, amellyel összehasonlíthatóvá válnak az egyes bankok számlacsomagjai – tudta meg az FN.
Litvániának is szüksége lehet IMF-segítségre, ugyanis a héten az ország a vártnál nagyobb, az egy évvel korábbihoz mérve 22 százalékos gazdasági visszaesést jelentett az idei második negyedévről.
A többi térségbeli devizával együtt erősödött a forint az euróhoz képest, amely 267 forint alatt állt csütörtökön este a londoni bankközi devizapiacon.
Az egyik vezető londoni befektetési csoport friss, erősen módosított előrejelzésében, amely a jövő év második negyedére 240 forint alatti euróárfolyamot sem tart kizártnak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,39 pontos emelkedéssel, 16 623,29 ponton nyitott csütörtökön. Szerdai záró értékéhez képest 0,82 százalékkal erősödött.
A bankszövetség főtitkára higgadtságot kér a bankvezetői juttatások ügyében a politikusoktól és a közvéleménytől, hangsúlyozva, hogy a piacgazdasági szereplők jövedelme nem nyilvános adat, így esetükben ahogy eddig, ez után sem hozzák nyilvánosságra, hogy ki mennyit keres.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kiutalt 3,3 milliárd dollárt Ukrajnának, az országgal tavaly november elején aláírt, 16,4 milliárd dolláros készenléti hitelkeret terhére.
Tart a forint árfolyamának korrekciója az elmúlt napokban elért nyereségek után: szerdán délelőtt kilenc órakor az euró jegyzése 270,13 forinton állt a kedd délutáni 267,62 forint után.
A jövő hónaptól több hitelintézetnél is növekednek a lakossági folyószámla-vezetés költségei. Néhányan csak egy-egy tétel tarifáját módosítják, de vannak olyan bankok, amelyek alaposan átdolgozták a korábbi hirdetményüket - ismerteti a szerdai Világgazdaság.
A forint - a többi közép-európai devizával együtt - gyengült az euróval szemben, amely 268 forint fölött állt kedden késő délután a londoni bankközi devizapiacon.
A dollár erősödését követve korrigálta nyereségét a forint és a zloty is. Az eurót délután két órakor 267,62 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a délelőtt kilenc órai 266,71 forint és a hétfő délutáni 267,40 forint után.
A szocialista politikusok szerint nem várható tolongás az áthidaló hitelekért. Az ok sajnos nem a lakáshitelesek kedvező helyzete, hanem inkább az, hogy az áthidaló hitel nem a probléma megoldását, inkább elodázását jelenti.
Már igényelhető az az áthidaló kölcsön, amelyre az állam kétéves garanciát vállal a nehéz helyzetbe jutott lakáshitelesek megsegítése érdekében. Az FN Pénzblogja körbejárta a témát.
A bankok tájékoztatással már tudnak szolgálni a bajba jutott adósok megsegítését célzó állami garanciával kapcsolatban, de a szerződések előkészítése az eddigi tapasztalataik alapján várhatóan két hetet vesz igénybe – írja a Napi Gazdaság.
Rekordmértékben lassult a háztartások hitelfelvétele az euróövezetben. Idén júniusban éves szinten a legalacsonyabb ütemben növekedett az euróövezet-beli háztartások és vállalatok hitelfelvétele - közölte hétfőn az Európai Központi Bank (EKB).
Hétfőn folytatódhat a rally a nyugat-európai tőzsdéken, mert a befektetők változatlanul bíznak a fellendülésben az eddig nyilvánosságra hozott vállalati eredmények alapján.
Miközben januártól a PSZÁF szigorított, szeptembertől enyhülnek a gépjárműlízing egyes feltételei. A szándékok szerint egyszerűbbé és olcsóbbá válik az új gépjárművek finanszírozása - ismerteti a hétfői Világgazdaság.