Hiszen most csak azért tudnak sztrájkolni a tanárok, mert a kormány kicsavarta a saját kezéből a legjobb időhúzási eszközt a minimális szolgáltatások szabályozásával.
Nagyon sok iskolába egyetlenegy gyereket se vittek be ma, miközben a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint számos helyen minden eszközt bevetettek a sztrájk ellehetetlenítésére.
A csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban ma 24 pedagógus sztrájkolt, és 26 pedagógus és nem pedagógus munkakörben dolgozó kolléga írt alá szolidaritási nyilatkozatot, írta lapunknak az iskola egyik pedagógusa.
A budapesti Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban rendkívüli szünetet rendeltek el több osztályban is, derül ki egy lapunk birtokába jutott határozatból.
Az ADOM Diákmozgalom egyik tagja a pedagógusjelöltek tüntetésén arról beszélt, hogy „olyan tanárokat látnak nap mint nap az iskolában, akik kimerültek, kiégtek, elvesztették a motivációjukat, pedig a jövő formálása a hivatásuk".
A szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium pedagógusai március 17-én és március 24-én határozott idejű, 8-12 óráig tartó sztrájkkal csatlakoznak az országos sztrájkhoz, derül ki a szülőknek küldött tájékoztatóból.