Végül nem került a kormány elé a csádi katonai misszióról szóló tervezet, amire 2025 novemberében még 27 milliárdos költségvetéssel számolt a Honvédelmi Minisztérium.
Pálinkás Szilvesztert az irodájába hívta a miniszter és három különböző ajánlattal próbálta lekenyerezni. A százados szerint Szalay-Bobrovniczky félt, hogy olyan információk jutnak el a nyilvánossághoz, amik rá és a tárcájára is rossz fényt vethetnek.
A Tisza Párt elnöke Pálinkás Szilveszter állításaira reagált. Azt ígéri, a Tisza-kormány azonnal átfogó és mindenre kiterjedő vizsgálatot indít a csádi „halálmisszió” kivizsgálására.
A volt vezérkari főnök szerint Pálinkás Szilveszter ugyanarról beszél, amit ő is elmondott egy évvel ezelőtt, amikor csatlakozott a Tiszához. Ez pedig véleménye szerint jelzi azt, hogy az állomány tudja, hogy neki van igaza.