oroszország

Medvegyev szerint a büntetőintézkedésekre azért lehet szükség, mert kudarcot vallottak az eddigi próbálkozások Irán meggyőzésére arról, hogy az állítólagosan békés célú atomprogramját helyezze a nemzetközi közösség felügyelete alá. Az orosz elnök viszont leszögezte, hogy csak abban az esetben támogatná az újabb szankciók bevezetését, ha azok nem az iráni lakosok ellen irányulnának. Moszkva támogatása esetén már [...]
2010. 03. 02. 09:14
Ha maguktól nem távoznak, szívesen segítünk nekik – fogalmazott hétfőn az államfő. Medvegyev szerint a gyenge eredményekért kizárólag a sportot irányító szakemberek tehetők felelőssé, s nekik nincs más feladatuk, mint elkészíteniük a beszámolóikat, majd távozni posztjaikról. Az államfő neveket nem említett, és “jóllakott kandúroknak” nevezte a hivatalban lévő sportvezetőket. Az elnök kifejtette: radikális változtatásokra van [...]
2010. 03. 01. 14:14
Moszkva 2006-ban zárta le a kaukázusi határátkelőt arra hivatkozva, hogy az állomáson felújításokat kell végrehajtani, tavaly viszont közös megegyezés született az átkelő megnyitásáról. A megállapodás keretében a Grúziába készülő orosz állampolgárok Svájc moszkvai nagykövetségén szerezhetnek vízumot a határ átlépéséhez, a grúz állampolgárok pedig a Tbilisziben található svájci kirendeltségen szerezhetik be az Oroszországba való beutazáshoz szükséges [...]
2010. 03. 01. 10:11
Olvasói sztorik