önkormányzati választás 2014
Műholdon figyelik a teljes fővárosi tömegközlekedést a korábbi korszerűtlen rádiórendszer helyett. Így bármikor be tudnak avatkozni, az utasok pedig tájékozódhatnak a forgalomról.
Az árus szerint nem a kampány része, csak azért van rajta „Szeretettel Fidesz” matrica, mert a mostani kormány sokat tett a gazdákért.
Senki nem jelentkezett a községek vezetésére.
Püspökladány volt alpolgármestere egy sátorrúdba kapaszkodva dülöngélt. Lemondott, de újra indul a választáson.
A visszalépett főpolgármester-jelöltet támogató három párt közösen adta össze a kampánybüdzsét. Végül csak az Együtt-PM fizetett ki jelentős összeget.
Ha ő lesz a főpolgármester, előbb megnézi, mi van a kasszában és azután dönt arról, hogy mik legyenek az első lépések.
Komoly és vicc-, vagy épp lejárató oldalak is megjelentek a közösségi médiában a kampányhajrában. Körkép.
A Fidesz az európai uniós pályázatokhoz nyújtana így segítséget. Közben Falus Ferenc bejelentette: szociális bérlakásprogramot indítana a fővárosban.
Ha megnyerné a főpolgármester-választást, másnap megnézné a főváros könyveit, és nem kizárt, hogy utána drasztikus intézkedéseket vezetne be Bokros Lajos. Azt is elmondta, mit tervez még.
Az Országgyűlés elnöke nem kicsit cifrázta a volt miniszterelnök jellemzését a XX. kerületi lakossági fórumon.
Vattamány Zsolt, Erzsébetváros vezetője is fellépett Fásy Ádám társaságában egy helyi rendezvényen. De kampány volt ez vagy sem? Máshogy emlékezett a szervező és máshogy a sztárvendég.
Döntöttek a közszolgálati műsoridő felosztásáról.
A főpolgármester-jelöltjük szerint a volt országos tisztifőorvos ugyan tisztességes ember, jó orvos, de "inkompetens".
Tarlós nem megy el a főpolgármesterjelöltek vitájára, így Falus sem látja értelmét a részvételnek.
A volt miniszterelnök szerint Orbán után nem lehet ugyanazt csinálni, mint előtte, mert ahhoz „túlságosan belemart az országba”.
A tejosztó furgont kitelepülőpultok övezik, ahol a Fidesz kampányához gyűjtenek támogatókat. A tejosztásban közreműködők nagyon idegesek lettek és telefonálgatásba fogtak, amikor fotózni akarták őket.
Az erzsébetvárosi ellenzéki jelöltről A baloldal lopni tanít címmel jelent meg cikk kedden.
Nem lennénk most az ellenzék helyében: ingyenes kerületi Fásy-mulatóban gitározik pénteken Vattamány Zsolt fideszes polgármester.
A főpolgármester nem mondta ki Falus Ferenc nevét, de félreérthetetlenül célzott arra, hogy riválisa súlyos ismerethiánnyal küzd.
Hétfőtől a főpolgármester öt fő bűnét ismerteti a baloldal jelöltje.
Ahogy a fonyódi fideszesek megjöttek, úgy még nem jött meg senki.
A baloldali pártok főpolgármester-jelöltje szerint Orbán Viktor vágya az, hogy a budai Várba való költözése után ne legyen több önkormányzati voksolás.
A friss közvéleménykutatás szerint hidegzuhany vár Falus Ferencre, még Bokros Lajost sem tudja megelőzni. Az MSZP is csúnyán elvérzik.
A kőbányai baloldali jelölt mellett kampányolt a volt miniszterelnök, aki szerint az önkormányzati választásokon visszaszerzik Kőbányát, Csepelt, vagy Miskolcot, Salgótarjánt, Dunaújvárost.