Belföld

Gyurcsány: lépésről-lépésre történik majd az ország visszafoglalása

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint lassan, lépésről-lépesre fog megtörténni „az ország visszafoglalása”, nem pedig úgy, hogy „a rendszer egy pillanat alatt, most októberben össze fog dőlni” – Gyurcsány Ferenc erről csütörtökön egy kőbányai kampányrendezvényen beszélt

A volt miniszterelnök Élő Norbert, a baloldali pártok polgármesterjelöltjének társaságában Kőbányán több közterületen is találkozott párja szimpatizánsaival. A politikus a Kőrösi Csoma sétányon felállított standjuknál, az önkormányzati választásra utalva azt mondta, visszaszerzik Kőbányát, Csepelt, vagy Miskolcot, Salgótarjánt, Dunaújvárost és „mindig megyünk egy picikét arrébb”.

A pártelnök úgy fogalmazott: nem azért választanak miniszterelnököt, hogy az „mint keresztapa” függőségi viszonyba hozza a politikusokat, a politikai intézményeket, a törvényhozást és gazdasági vállalkozásokat, miközben mint „kegyúr, mint hűbérúr” gyakorolja a hatalmat. Magyarország nem róla szól, „ti vagytok Magyarország” – szólt hallgatóihoz, hozzátéve nem olyan országot akarnak, amelyben az emberek függenek a miniszterelnöktől vagy a polgármesterektől.

A kőbányaiakat büszke lokálpatriótáknak nevező Gyurcsány Ferenc kijelentette, van választható alternatíva, amelyet a baloldali pártok közös jelöltje, Élő Norbert jelenít meg a kerületben.

Érjen meg Kőbánya, a főváros és az ország jövője október 12-én kétszer tíz percet – buzdított szavazásra, egyúttal arra kérve hallgatóit, hogy üzenjek a világnak, Budapesten és Magyarországon is változást akarnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik