női kézilabda bajnokok ligája
Második meccsét is elvesztette a tavasszal BL-döntőt játszó FTC.
Az első félidő végén csak négy gólt volt a győriek előnye, a vége nagyon sima lett.
A győriek egy góllal nyertek Brestben.
A pályán ellenfelek, a pályán kívül barátok.
Pedig érthető lett volna a tavalyi Bajnokok Ligája-negyeddöntő miatt.
A másik csoportban két magyar klub, a Győr és a Debrecen szerepel majd.
A Storhamar edzője neheztel azért az európai szövetségre is, amely azt ígérte, hogy szakmai szempontok alapján dönt majd, a végén mégis úgy tűnt, a lobbizás számított igazán.
Hiába címvédő és egyeduralkodó a Vipers, csak egy csapat indulhat jövőre a BL-ben. Ellenben 3-3 magyar és dán…
Szabadkártyát kért magának a Debrecen.
Knedlíková és Jerábková is kulcsember volt a BL-t nyert kézicsapatban.
Márton Gréta nagyon büszke, mert óriásit harcolt a Fradi a BL-döntőben.
A válogatott irányító azt mondta, ha búcsúzik, akkor így, majdnem a csúcson kell megtennie.
A miniszterelnök is élőben nézte meg a Vipers elleni Bajnokok Ligája-döntőt.
A második helyen végzett a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 28-24-re kikapott a Vipers Kristiansand elleni döntőben a budapesti MVM Dome-ban.
Ambros Martín győzelemmel és BL-bronzzal búcsúzott el Győrtől.
Küzdött és hajtott a magyar csapat, Szucsánszki Zita és Elek Gábor Bajnokok Ligája-ezüsttel búcsúzott.
A Győr lehengerlő első félidőt követően látványosa visszaesett a második játékrészre, de nagy csatában végül legyőzte 28-27-re a dán Esbjerget és megnyerte a női kézilabda Bajnokok Ligája bronzmeccsét a budapesti négyes döntőben.
Majdnem utolérte a veszprémi átok a magyar bajnokot a női kézilabda BL bronzmeccsén.
Emily Bölk ezreknek okozott örömet a négyes döntőben.
Elek Gábor nem tudta szavakba önteni azt a boldogságot, amit érez a BL-döntőbe jutással.
Faluvégi Dorottya szerint az ETO vesztes elődöntője a tavalyi döntőre hasonlított.
2002 óta először jutott be a legrangosabb kupa döntőjébe az FTC női kézilabdacsapata, miután négygólos hátrányról fordítva, Emily Bölk utolsó másodpercekben szerzett góljával 30-29-re legyőzte a Team Esbjerget a BL Final Fourban.
2002 óta először jutott be a legrangosabb kupa döntőjébe az FTC női kézilabdacsapata, miután négygólos hátrányról fordítva, Emily Bölk utolsó másodpercekben szerzett góljával 30-29-re legyőzte a Team Esbjerget a BL Final Fourban.
Emily Bölk utolsó másodpercekben szerzett góljával bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába.