nemzeti választási bizottság
A legtöbbet a Megoldás Mozgalomnak kell fizetnie.
Megkérdeztük azt is, miért csak alelnöke egyelőre a pártnak.
Semmiféle problémát nem látott a jelentkezésükben az NVB.
A testület elnöke szerint „a beadott kérdések nem az eutanáziáról szólnak, hanem az asszisztált gyilkosság büntethetőségének szabályozásáról és mértékéről".
A választási bizottság elnöke szerint az LMP kérdése burkolt alkotmánymódosítást foglal magában, ezért kérte a kezdeményezés elutasítását.
Sasvári Róbert 2010 óta tagja a testületnek.
Cservák Csaba felelt Schmitt alkotmányossági vétóiért annak idején.
Márki-Zay Péter pedig megsértette a kampányolás szabályait az NVB szerint.
A választópolgárok nem járultak hozzá, hogy MEMO kampányanyagokat küldjön nekik.
A Nemzeti Választási Bizottság hétfőn nyilvántartásba vett két újabb jelölőszervezetet, de kettő kérelmet el is utasított.
Öt pártot és három nemzetiségi önkormányzatot vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság a hétfői ülésén.
Köztük van az MKKP és a Momentum is.
A főpolgármester előtte Donald Tuskkal tárgyal Lengyelországban.
A Nemzeti Választási Bizottság nem hitelesítette a párt népszavazási kérdéseit.
Ebből hármat a Magyar Munkáspárt adott be.
Az őt delegáló LMP július 19-én tájékoztatta erről a testületet.
Extrém esetben akár egy bő hónap alatt is Áder János asztalára kerülhet a kérdéssor.
Téglási Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási dékánhelyettesét szavazták meg.
Rádi Péter 2018 augusztusa óta töltötte be a tisztséget.
A választási bizottság szerint nem volt benne bizonyíték a választási csalásra.
A korábbi vezető nyugdíjba vonult, a friss vezető államtitkár volt eddig.
A pártok – Farkas Flóriánékat kivéve – ultimátumot szabtak a Nemzeti Választási Bizottságnak.
Ha téved, akkor akár Pintér Sándor is küldhetne levelet minden rendőrnek, hogy kire szavazzanak.
Ezzel sérült az esélyegyenlőség az EP-választási kampányban.