mentők

A mentőautónak körülbelül 20 perc alatt kellett volna megtennie a nagyjából 25 kilométeres távolságot. Ehelyett egy órába telt, amíg a helyszínre ért. A kaposvári mentőállomás vezetője, Németh Géza azt mondta: belső vizsgálat indult az ügyben, hogy megállapítsák, mi történt. Az országos mentőszolgálat sajtószóvivője, Győrfi Pál is megerősítette: valóban 60 perc alatt érkeztek a helyszínre az [...]
2010. 10. 08. 14:51
Halálra gázolt egy férfit az 1-es villamos a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél kedden kora este – közölte Tamási Andrea, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese. A BKV fődiszpécsere a baleset körülményeiről egyelőre nem tudott bővebb tájékoztatást adni, azt viszont elmondta, hogy jelenleg a Népliget és a Közvágóhíd állomások között villamospótló buszok szállítják az utasokat.
2010. 09. 14. 19:26
Tamás Andrea elmondta, hogy a sebesültet mentőhelikopter vitte a budapesti Állami Egészségügyi Központba. A baleset körülményeiről korábban elmondottakat Benke Donát, a szentendrei tűzoltóság szóvivője azzal egészítette ki, hogy mintegy tíz méternyit zuhant a gátról a 45 éves férfi, akiről eddig nem derült ki, helyi lakos-e, vagy sem. A koponyasérült ember sok vért vesztett – tette [...]
2010. 03. 30. 18:00
Olvasói sztorik