Tíz pennyvel emelkedett két brit napilap, a Daily Telegraph és a The Guardian ára a héten. Egy héttel korábban a The Times jelentette be, hogy többet kér újságjaiért, írja a Brandrepublic.
A Magyar Televízió kezdeményezi a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását, hogy a nyomozó hatóságok Magyarországon is csak bíróság, pontosabban nyomozási bíró felhatalmazása alapján kaphassák meg a sajtó által készített film- és fényképfelvételeket.
Nagyszabású kampányt indított az OBI Magyarországon, hogy a legfőbb márkaértéknek tartott vevőközpontúságot hangsúlyozva tovább erősítse piacvezető pozícióját. A vállalat megújította honlapját is.
Keményen harcolnak a felsőoktatási intézmények a hallgatókért és az életben maradásért. A speciális színtér különleges kommunikációs és marketingtevékenységet igényelne, amelyre nem minden iskola készült fel időben. A már létező reklámok mellett azonban más fórumokat - az intézményi adatokat és a rangsorokat - is érdemes megnézni.
A kábelcsatorna egyik meleg férfiakról készült műsorát vizsgálja a médiahatóság, amely eközben az után is tudakozódik, melyik országban van bejegyezve a HBO - derül ki az Országos Rádió és Televízió testület (ORTT) a napokban hozott döntéséből.
Kukoricapehely, kutyaeledel, hitelkártya, csak néhány abból a listából, hányféle gyártó kopogtatott Michael Phelps ajtaján, legyen vállalata reklámarca.
A 2008. szeptemberi lapszámmal teljesen megújult az Otthon magazin. A külsőre és a tartalomra egyaránt kiterjedő frissítést a lapot kiadó Sanoma Budapest Zrt. az Otthon őszi, huszadik születésnapjához időzítette. A koncepcióváltást országos bevezető kampány támogatja „Otthon… ahova hazatérsz” szlogennel.
Szeptember 11-re halasztotta a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége a döntést arról, kezdeményezi-e, hogy pályázat nélkül nyerhessen el újabb négyéves mandátumot Cselényi László köztévéelnök - tudta meg az MTI a testület ülése után több tagtól.
2008. szeptember 1-én új műsorokkal, új műsorstruktúrával, majd az őszi szezon folyamán az ezekhez illeszkedő megújuló arculattal jelentkezik a storytv. A már eddig is kedvelt műsorok mellett a csatorna valóságshow-t indít 12 hajléktalan újrakezdéséről, és műsorra tűzi a Dallast is.
Az „Együtt. Működik!” alapgondolat jegyében rendezi meg idei konferenciáját, a régió egyik legnagyobb stratégiai kommunikációs találkozóját a BrandFestival. A kétnapos előadássorozat Nobel-díjas előadók segítségével elemzi a versengő és együttműködő stratégiában rejlő lehetőséget, rávilágít az innovatív vállalkozói szellem hosszabb távú hatásaira.
A török bevándorlóknak szánt, kétnyelvű televíziós csatorna németországi beindítását engedélyezte Hessen tartományban a kereskedelmi médiát felügyelő hatóság.
Megháromszorozta kereskedelmi bevételeit az olimpia ideje alatt a Magyar Televízió a tavaly augusztusi időszakhoz képest. A pekingi játékokhoz kapcsolódó bevételek még a 2004. augusztusi eredményt is meghaladják, derül ki a Szonda Ipsos friss felméréséből.
Jóváhagyta a TV2 kereskedelmi csatorna logóváltását szerdán, a nyári szünete utáni első ülésén az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Másfél hónapja „egy félreértés” miatt nem adta áldását a módosításra a grémium.
Szóvivő, kommunikációs vezető másoddiplomás (posztgraduális) képzést indít a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola a Magyar Szóvivők Egyesületével karöltve.
Az Exit a legolvasottabb programmagazin a fővárosban és környékén, hetente átlagosan 180 ezren olvassák – derült ki a Szonda Ipsos és a GfK által készített Nemzeti Médiaanalízis idei évének első féléves adataiból.
A németországi üzletmenet fellendülése ellenére kissé csökkent az RTL-csoport bevétele az év első felében. Európa legnagyobb televíziós társasága 2,864 milliárd euró bevételre tett szert, ez 0,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A szélesebb üzemi eredmény (EBITA) 2,5 százalékkal 502 millió euróra fogyatkozott az 515 millióhoz képest.
Együttműködési megállapodást írt alá a TV2 és a Sony Pictures Television International (SPTI) a tévécsatornán a jövőben sugárzandó mozifilmekről és tv-sorozatokról.
Keresetet nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához az MR. Arra kérik a bíróságot, semmisítse meg az NHH döntését, mellyel az a VHF-sávi digitális rádió műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságának megszerzése iránt 2008. március 25. napján kiírt pályázat nyertesének az Antenna Hungária Zrt.-t nyilvánította.
Online stratégiai igazgatóként csatlakozik 2008 szeptemberétől a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató Intézet menedzsmentjéhez Pintér Róbert szociológus-politológus.