magyar férfi vízilabda-válogatott
Grúzia ellen már összejött egy négygólos győzelem.
Ötméteresekkel magyar győzelem a hazai pólókupa nyitányán.
Varga Zsolt szerint 2024-ben súlyozni kell a világversenyeken.
Manhercz szerint óriásit küzdött a pólóválogatott, Varga Zsolt érezte, hogy győzni fognak.
A szerencse annak segít, aki megdolgozik érte.
Manhercz Krisztián az utolsó másodpercben lőtte a győztes gólt, a labda nehezen, de bevánszorgott. Vb-döntő, olimpaiai kvóta.
Letudta a kötelezőt, százszázalékosan zárta a vb-csoportkört a csapat.
A harmadik negyedben még tartotta magát a házigazda, aztán az utolsó felvonásban megszórta őket a magyar csapat.
Már az első félidőben eldőlt a meccs.
Győzelemmel kezdte Varga Zsolt csapata a világkupa selejtezőjét.
Fantasztikusan védekezett a csapat, amely 7-7-nél lépett el a spanyoloktól.
Ha hinni lehet egy statisztikának, ez a szerbek eddigi legnagyobb veresége.
A Magyar Vízilabda Szövetség bejelentette, ki veszi át a vb után menesztett Märcz Tamás helyét. Augusztus végén már Európa-bajnokságon szerepel a csapat.
Ahogy várható volt, a vb-7. hely nem maradt következmény nélkül.
A pólóválogatott vezére akart lenni, de nem találta meg a helyét.
A 3-0-s kezdés erős alapot adott, Montenegrónak nem volt esélye.
Fantasztikus közönség előtt mindig könnyebben megy a játék.
A férfiak könnyű, a nők nehéz csoportba kerültek.
Varga Dénes továbbra is a vízilabda-válogatott rendelkezésére áll.
A horvátok ezzel meg is nyerték a tornát.
A magyar csapatban két újonc is gólt szerzett.
Nyolc nap múlva kiderül, kik lesznek az ellenfeleink.
Kikapott az olaszoktól a férfi vízilabda világliga negyeddöntőjében.
24 év után, Sydneyben, Kemény Dénes vezetésével lett ismét olimpiai bajnok a magyar férfiválogatott.