Élő Sport

Sima vereséget szenvedett, Eb-4. lett a fiatal magyar pólóválogatott

Illyés Tibor / MTI
Vismeg Zsombor és az olasz Lorenzo Bruni harca
Illyés Tibor / MTI
Vismeg Zsombor és az olasz Lorenzo Bruni harca
Nem tudta megismételni nyolc nappal korábbi teljesítményét a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a csoportkörben öt góllal legyőzte az olaszokat, ezúttal viszont öt góllal alulmaradt az Európa-bajnokság bronzmérkőzésén.

Az olaszok érezhetően komolyabban vették ezt az összecsapást, mint a múlt hétfői csoportmérkőzést, ugyanis a ráúszás után elhozták a labdát és az első támadásukból felavatták Gyapjas kapuját, ráadásul rögtön ezt követően első emberelőnyüket is kihasználták, azaz hamar két góllal vezettek. Eközben a magyarok elöl hiába kaptak három fórt, egyikből sem tudtak betalálni, mígnem a negyedikből Vigvári Vince szépített.

Erre azonban az első meccsen pihentetett Di Somma válaszolt, majd egy újabb emberelőnyös olasz góllal először nőtt háromtalálatnyira a magyar hátrány (1-4).

A második negyed épp úgy kezdődött, ahogy az első: Echenique a jobb oldalról pattintott a rövid sarokba, majd azonnal következett a rivális újabb gólja, így alig kilenc perc után 6-1-et mutatott az eredményjelző. Ekkor ismét Vigvári Vince villant, majd Gyapjast váltó Bányainak is volt egy bravúros védése emberhátrányban, aztán Tátrai pókhálózta ki a bal felső sarkot távolról.

Az újabb magyar fórnál Varga Zsolt időt kért, mert felcsillant a remény, hogy szorossá váljon az összecsapás. Ennek ellenére Del Lungo védte Vigvári Vince próbálkozását, így a tarthatatlannak bizonyuló, argentin születésű Echenique és a nagyszünet előtt Velotti találata visszaállította az ötgólos különbséget (3-8).

Térfélcserét követően ezúttal sikerült kivédekezni az első olasz támadást, de a játékrész első gólja így is az olaszoké lett Cannella pattintott bombájával, amely a keresztlécről vágódott a magyar kapuba. Burián ugyan feliratkozott a góllövők közé, azonban ezt leszámítva elsősorban Bányai védéseinek köszönhetően nem nőtt tovább a különbség, mígnem Fondelli ötméteresével ezt a nyolc percet is megnyerték az olaszok (4-10).

A negyedik, utolsó felvonás is két olasz góllal indult. A betegséghullám miatt az egész meccsen erőtlennek tűnő magyarok ekkorra már elvesztették a hitüket és lelkesedésüket, többnyire csak Vigvári Vince és Tátrai mert próbálkozni, de ők is rossz hatásfokkal lőttek – előbbi azonban harmadszor is betalált –, így esély sem volt az eredmény kozmetikázására. A meccs utolsó két gólját Tátrai és Nagy Ádám lőtte, így végül 12-7-re maradt alul a tapasztalatlan és tartalékos magyar válogatott.

Vízilabda, Eb, férfiak, a 3. helyért

Magyarország – Olaszország 7-12 (1-4, 2-4, 1-2, 3-2)
Zágráb
v.: Alexandrescu (román), Putnikovic (szerb)
gól: Echenique 3, Fondelli 3, Cannella 2, Di Somma 1, Renzuto Iodice 1, Presciutti 1, Velotto 1, illetve Vigvári Vince 3, Tátrai 2, Burián 1, Nagy Á. 1.

 

döntő:
Spanyolország – Horvátország 11-10 (3-5, 3-2, 2-3, 3-0)

 

az 5. helyért:
Görögország – Montenegró 15-10 (6-2, 2-3, 1-2, 6-3)

 

a 7. helyért:
Szerbia – Románia 18-7 (5-1, 3-2, 4-1, 6-3)

Kapcsolódó
Kikapott a horvátoktól, az Eb-bronzért játszhat a pólóválogatott
Három negyedig tartotta a lépést a megfiatalított magyar csapat, amely végül három góllal kapott ki. Kedden bronzmeccs az olaszok ellen.

Magyar időkérés

Di Somma lövését Bányai védte, a másik oldalon Molnár ellen kontrát fújtak a bírók, Echenique kapufát lőtt.

Az utolsó percben Varga Zsolt még időt kért.

6-12

Tátrai kiemelkedett és órisái góllal szépített (6-12).

Már csak lazán

Az olaszoknak belefért az is, hogy egy érvénytelen gólt szerezzenek és kihagyjanak egy csomó helyzetet.

5-12

Vigvári VOnce harmadik góljával megvan az ötödik magyar találat (5-12).

4-11

Nincs meglepetés, negyedszerre is az olaszoké a ráúszás, ezt most Fondelli hálálta meg góllal (4-11).

Harmadik negyed: 4-10

Kettős előnyben Tátrai lőtt, az olasz kapus védett. A negyedet magyar akció zárta, de Vigvári Vince csavarása a kapufán csattant.

4-10

Pohl kipontozódott, Fondelli bevágta az ötméterest (4-10).

Olasz időkérés

Di Sommát sikerült blokkolni, de sajnos nem jutottunk helyzetig a másik oldalon. Az újabb olasz támadás során Bányai védett, aztán Nagy Ádám kiállításakor időt kértek az olaszok.

4-9

Tátrai kapufája után Bányai védett, majd egy előnyt végre kihasználtunk Burián révén (4-9).

3-9

Cannella távolról bombagólt lőtt, már hat közte… (3-9).

Kapkodós folytatás

Harmadik ráúszás, ismét az olasz volt jóval gyorsabb… aztán Di Fulvio egy hatalmas kapufával nyitott. Az első magyar támadás kapura lövés nélkül zárult, a másik oldalon Bánai védett.

3-8

Újabb emberelőny, újabb magyar rontás, szerencsére Presciutti a lécet bombázta telibe. A visszapattanó labdát követően Bányai védett, de a labda ismét az olaszké lett, majd egy kapufáról lecsorgót Velotto tett a hálóba (3-8).

3-7

Vigvári Vince lövését ismét védte a kapus, a másik oldalon azonban megvillant Echenique, ez már a harmadik találata (3-7).

Kiegyenlítődött a csata

Újabb emberelőny, amire Varga Zsolt időt kért. A figura meg is volt, de Vigvári Vince lövése a kapus mellkasát találta el.

Az olaszok is emberelőnybe kerültek Burián kiállítása miatt, de Di Fulvio lövését Bányai védte.

3-6

Bányai-bravúr, ami nagyon kellett kettős emberhátrányban, a másik oldalon Tátrai lőtt bombagólt (3-6).

2-6

Na végre, Vigvári Vince nagy lökete a hálóból vágódott ki (2-6).

1-6

Egy kiállítást követően Vigvári Vendel mehetett egyedül kapura, de a félmagas, pattintott lövése nem okozott gondot az olasz kapusnak. Bezzeg Presciutti! (1-6).

1-5

A második ráúszásnál is az olaszoké a labda, ezúttal is Echenique az első gól szerzője (1-5).

Első negyedben: 1-4

Kapuscsere a mieinknél, Gyapjas helyét Bányai foglalta el. Vigvári Vince kapufát lőtt, szerencsére Vismeg labdát szerzett, így a negyedben több gól már nem esett.

1-4

Pohl lövése a kapu fölé szállt, majd a saját kapujánál kiállíttatta magát: Renzuto gyorsan ki is használta (1-4).

Olvasói sztorik