kultúra

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szombaton Isztambulban megbeszélést folytatott a német és a török parlament elnökével annak kapcsán, hogy 2010-ben Pécs, Essen és Isztambul egy időben lesz Európa kulturális fővárosa
2009. 05. 02. 21:42
Plakátgaléria, aukciós tárlatok, Karl Bielik londoni festőművész alkotásai és koncertje, belsőépítészeti kiállítás, nemzetközi szőnyegszakértő előadása, absztrakt és erotikatárlat várja többek között az érdeklődőket csütörtökön a Műgyűjtők éjszakáján, a főváros V. kerületének galériás negyedében.
2009. 05. 02. 12:41
Elvállalta a Sziget-fellépést – a februárban megjelent második lemezével rögtön a slágerlisták élére törő - Lily Allen. S még egy hölgyet köszönthetünk augusztusban a nagyszínpadon: fellép a balkáni r'n'b királynője, Miss Platnum is.
2009. 04. 30. 11:30
Révész Sándor július 3-án különleges unplugged koncertet ad a soproni VOLT Fesztiválon. A program néhány Generál- és Piramis-dal mellett Révész szólóalbumaira épül, de lesznek új dalok is. A koncertet a művész szándéka szerint a fesztivál közönsége a földön ülve hallgathatja végig.
2009. 04. 30. 11:21
Először láthatja a nagyközönség a Kieselbach Galériában Rippl-Rónai József életművének kiemelkedő darabját, a Karcsú nő vázával (1894) című képet, amely eddig magángyűjteményben volt. A festménnyel együtt Bedő Rudolf gyűjteményéből mintegy száz műtárgyat mutat be ezen a tavaszon a budapesti galéria.
2009. 04. 29. 15:38
Szíven szúrt ország címmel elkészült a Cozma-gyilkosságról szóló film első része, a 85 perces alkotás díszbemutatóját május 7-én 19 órakor tartják az új Veszprém Arénában.
2009. 04. 29. 13:25
Hiába csábítja Belgrád a „kultúra városa" szlogennel a turistákat, a szerb fővárosba érkezők virágzó kulturális élet helyett kulturális sivatagba csöppennek, ahol évek óta zárva tartó múzeumokkal találkozhatnak.
2009. 04. 28. 11:30
Május 9-én mutatják be a Kádár című filmet Cirkó József producer és Muszatics Péter rendező gondozásában; az egykori pártfőtitkár halálának huszadik évfordulóján készült a mozi.
2009. 04. 28. 07:57
A diákok háromnegyede olvasta már Csukás István könyveit, míg negyedük Vámos Miklós és Jókai Anna műveit is lapozgatja. A hazai középiskolásoknak nincs szégyenkezni valójuk a kortárs irodalom ismeretét illetően, bár jóval kevesebb művet olvastak, mint ahány író-költő nevét ismerik.
2009. 04. 27. 15:57
Beyoncé Obsessed (Megszállott) című kényszerű szerelmi háromszögthrillere volt a legkapósabb néznivaló az észak-amerikai mozikban a hét végén: 28,5 millió dollárért (6,4 milliárd forint) váltott rá jegyet közönség.
2009. 04. 27. 12:18
A Könyvfesztivál keretében mutatták be az erdélyi magyar költő, politikus, Szőcs Géza és Farkas Wellmann Endre közös, életrajzi „beszélgetőkönyvét”. A Szőcs Géza rendszerváltásban betöltött szerepéről szóló kötetet Heltai Péter és Tamás Gáspár Miklós méltatta.
2009. 04. 25. 19:07
Kevesebb pénzből gazdálkodik idén a győri, szombaton induló Mediawave. Továbbra is a tervezhetőség hiányával küzd, de szinte már kötelező megrendezni a fesztivált. Idén a szexuális forradalom és Románia áll a középpontban.
2009. 04. 25. 08:00
Újra összeáll a Tátrai Band egy hatalmas Aréna-koncert erejéig. A Tátrai Tibor és Charlie által fémjelzett zenekar a huszadik szülinapját ünnepli december 18-án.
2009. 04. 24. 08:46
A magyar és a román kultúra közötti erős kapcsolatokat hangsúlyozta a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtöki megnyitóján Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint a díszvendég ország, Románia képviseletében megjelent Adrian Lemeni kulturális miniszterhelyettes és Mircea Mihaies, a budapesti Román Kulturális Intézet alelnöke.
2009. 04. 23. 16:38
Mintegy ötvenezer kötettel várja mától az érdeklődőket Magyarország legnagyobb könyves seregszemléje, a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek díszvendége az idén Románia, illetve a Booker-díjas orosz írónő, Ljudmila Ulickaja.
2009. 04. 23. 07:07
Fiatal szerzők Who the F**k is Lady Domina című új musicaljének előadása a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés osztályának utolsó vizsgája. A darabot először pénteken délután láthatja a közönség Budapesten, az Ódry Színpadon - tájékoztatta az MTI-t Almási-Tóth András rendező.
2009. 04. 22. 09:12
A csütörtökön kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra több száz új könyvet jelentetnek meg a hazai kiadók. Vámos Miklós, Szilágyi István, Ulickaja - a bő termésből ajánlunk néhány kötetet az FN olvasóinak.
2009. 04. 21. 06:30
Van esély arra, hogy a Scorpions zenekar az idén új nagylemezzel örvendezteti meg rajongóit a legutóbbi, 2007-es Humanity Hour I. című anyag folytatásaként - jelentette be Klaus Meine, a német veterán hard rock zenekar frontembere.
2009. 04. 20. 22:14
Olvasói sztorik