George Mitchell amerikai elnöki megbízott pénteken Jeruzsálemben közölte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, hogy Washington békemegállapodást akar, amelybe beletartozik a palesztin állam megteremtése is.
Majdnem minden negyedik német katolikus fontolgatja, hogy elhagyja egyházát a gyermekbántalmazási és egyéb botrányok miatt, egy tömeges kilépési hullám pedig súlyos pénzügyi gondokat okozhat - írta pénteken a Handelsblatt című üzleti lap.
Az adóssághegyekkel küzdő Athén tavalyi bevételeit jelentősen apasztotta, hogy Görögország idegenforgalmát sem kerülte el 2009-ben a válság: az előző évhez képest 6,4 százalékkal kevesebb turista érkezett.
Második napja nagyjából rendben közlekednek az európai járatok, Madridban rendkívüli miniszteri találkozó készül, a Danubius szállodalánc pedig óriási bevételkiesésről számolt be.
Gyors és hatékony döntésre számít az Európai Bizottság Görögország hivatalos beadványával kapcsolatban, amelyben a deficitproblémákkal küzdő Athén kérelmezi a nemzetközi hitelcsomag aktiválását - közölte a testület pénzügyi szóvivője pénteken.
A várakozásokkal ellentétben csökkent a tartós fogyasztási cikkek megrendelési állománya márciusban az Egyesült Államokban. A kereskedelmi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint a megrendelések 1,3 százalékkal estek, miközben elemzők 0,3 százalékos növekedésre számítottak a februári 0,9 százalékos bővülés után.
Lemondott megbízatásáról Roger Vangheluwe, a belgiumi Brugge (Bruges) püspöke, és egyben beismerte, hogy évekkel ezelőtt szexuálisan zaklatott egy fiatal fiút.
Egyre tartalmasabb a NATO és Oroszország párbeszéde - mondta Balázs Péter a NATO informális tallinni külügyminiszteri értekezletének pénteki napján folytatott eszmecseréről.
A Fidesznek a jövőben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) lesz a legfőbb partnere a romániai magyarság ügyében - vallja a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) pénteki kommentárjában. A Krónika és a Hargita Népe ugyanakkor Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének ezzel ellentétes álláspontjáról tudósít.
Fennáll a súlyos tengerszennyezés veszélye a Mexikói-öbölben, mert a csütörtökön elsüllyedt olajkitermelő platformból akár 1,2 millió liter olaj is kiömölhet a vízbe. Barack Obama amerikai elnök kormánya jelenlegi legfontosabb feladatának nevezte a baleset hatásainak minimálisra csökkentését.
A franciák 63 százaléka támogatja az államfő azon elképzelését, hogy az igazolatlan iskolai hiányzás a családi pótlék megvonását vonja maga után - derül ki egy felmérésből.
A Bristol-Myers Squibb gyógyszervállalat egyik kísérleti vegyülete minden eddiginél hatékonyabbnak bizonyult a hepatitisz C kezelésében - közölték szerdán az amerikai cég kutatói.
Az elmúlt hetek német áldozatai ellenére az afganisztáni katonai bevetés folytatása mellett állt ki csütörtökön a parlamentben Angela Merkel kancellár.
A pozsonyi oktatásügyi miniszter szerint túl sok tantárgyat tanítanak a szlovákiai magyar iskolákban magyarul, s ezért a gyerekek nem tanulnak meg jól szlovákul.
Kirgizisztánban október 10-én parlamenti és valószínűleg elnökválasztást is tartanak - közölte csütörtökön a közép-ázsiai ország átmeneti kormányának elnökhelyettese.