Külföld

A héten nem jön több hamu

admin
admin

2010. 04. 22. 10:37

Az izlandi vulkán ugyan továbbra is aktív, de nem éri el Magyarországot a hamufelhő a következő napokban.

Fövényi Attila repülésmeteorológus szerint a vulkán továbbra is aktív és ontja magából a hamufelhőt, de az már csak a 3000-3600 méter közötti légrétegig jut fel, így gyorsan kiülepszik a levegőből.

A következő napokban ciklon alakul ki Izland térségében, ezért sok csapadék várható ott, ami azt jelenti, hogy ha a vulkán aktivitása nem erősödik, akkor a vulkáni hamu már a szigetország közelében kiülepszik a légtérből.

Páldy Anna, az Országos Környezetegészségügyi Intézet főigazgató-helytettese a sajtótájékoztatón elmondta: a szálló por koncentrációja 20 százalékkal csökkent, így most jó minőségű a levegő. A vulkáni hamu pedig – tudomásuk szerint – az egészséget nem károsította.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.