Színházi élmény-e, ha Kulka János a színpadon le tud főzni egy kávét? A Halál Velencében új monodrámaváltozata színielőadásnak szokatlan és bizarr, de szép példáját adja, hogyan őrizhető meg az emberi méltóság.
A független és a magánszínházak az elapadó állami források és a rohamosan emelkedő működési költségek kettős szorításában próbálnak túlélni. A jövő nyáron bezáró Átrium, a Jurányi Ház, valamint az Orlai Produkció vezetőjét kérdeztük a kilátásokról.
Anyaság és színészet kapcsolatáról beszélgettünk Móga Piroskával, aki a nagyközönség számára a lány A Viszkisből, pedig ennél sokkal gazdagabb a pályája. Legutóbb két gyermeke születéséről írt színdarabot.
Kétszázadszor állt színpadra az Egy őrült naplójában realitásérzékét vesztett kishivatalnokként Keresztes Tamás. Elvétve esik meg ilyen a független színházi szcénában, de a darab nem csak ezért fontos.
Nemzedéke egyik legfoglalkoztatottabb fiatal színészét már nem érdekli a színészkedés, inkább írni szeretne. Most készített egy zenés stand-upot a gyerekkoráról, focival, náculással, rasszista viccekkel. Interjú Vilmányi Benett-tel.
Csapatépítő tréning magyar állampolgároknak – ez a Cigány magyar című előadás, amely fájdalmasan szembesít azzal, milyen sztereotípiák élnek mindannyiunk fejében a társadalom hátrányos helyzetű tagjairól.