index
Megegyezett a színfalak mögött a metróalagutat építő Bamco és a BKV, így már a jövő héten folytatódhat a munka – értesült a Népszabadság. A
2009. 04. 29. 15:10
A BKV felmondta a Nógrád Volánnal kötött szerződését, mely a 20E vonalon közlekedő csuklós autóbuszok alvállalkozói üzemére vonatkozott. A buszok
2009. 04. 27. 20:50
A fővárosi kabinet hétfői ülésén tárgyalt a költségvetés tervezetében szereplő 10 milliárd forintos közösségi közlekedési támogatásról, amelyet az
2009. 04. 27. 12:30
A jövő év első felében megvalósulhat az 1-es villamos átvezetése a Lágymányosi hídon, a projekthez 33,1 milliárd forintos uniós támogatást javasol a
2009. 04. 21. 21:20
Sziasztok! Az Inda fejlesztőinek hála az Indexes blogok mellett már a BKV-figyelőn is tesztelhetitek a Blog.hu újdonságát, ami napokon belül az
2009. 04. 15. 19:50
Egy olvasónk hívta fel a figyelmet a frissen, 2-3 hete felújított villamossínekre az Erzsébet királyné útján. A sínek még a laikusoknak is feltűnő
2009. 04. 15. 12:00
A szerződésbontás előtti utolsó szakaszába érkezett a metróvita az alagútfúró Bamco és a BKV között: a kivitelező cég keddi levelében hivatalosan is
2009. 04. 14. 17:30
Húsz percig ácsorgott a 18-as villamos egy autó miatt, egy idős nő két pofonnal fogadta a sofőrt. Megpofoztak egy fiatal nőt, amiért szabálytalanul
2009. 04. 09. 21:00
Előreláthatólag 2012-ben indulhat a 4-es metró próbaüzeme, mondta Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója a Fővám téri
2009. 04. 09. 17:30
Elbocsátotta két kiemelt főtanácsadóját Kocsis István, a BKV vezérigazgatója – írta az Index szerda délután. A portál információi szerint Molnár
2009. 04. 08. 14:40
Végre megtudhatjuk, miért kellett a BKV-nak cipőipari tanácsadásra elköltenie 700 ezer forintot, írja az Utazó kiskövet blog. A cég ugyanis kiírt
2009. 04. 07. 14:50
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) munkatársai a napokban megvizsgálták az Alstom metrókocsikat, amelyek a 2-es és a leendő 4-es vonalán
2009. 04. 03. 09:20
Megjött a melegebb tavaszi idő, egymás után türemkednek ki a villamossínek Budapesten. Szerdán Angyalföldön a 14-es vonalán szünetelt emiatt a
2009. 04. 02. 17:00
Március 20-án megjelent itt a BKV-figyelőn is az Index újságírójának a panasza, amiben leírta, hogy a buszvezető mikért hágta át a KRESZ-szabályait,
2009. 03. 31. 14:10
Munkavállalói szerződése szerint a fővárosi önkormányzat cégeinek egyik legjobban fizetett alkalmazottja Molnár László, a BKV műszaki-gazdasági
2009. 03. 26. 12:30
Hiába kérte ki Vitézy Dávid, a BKV felügyelő bizottságának a tagja múlt héten a BKV vezetésétől az offshore cégektől megrendelt tanulmányokat és
2009. 03. 18. 17:30
Megállapodott a BKV menedzsmentjével a sztrájkot hirdető tizenegy szakszervezet a 2009-es bérfejlesztésről hétfőn. A Tömegközlekedési Dolgozók
2009. 03. 16. 13:20
Az alsó lépcsőn utaztak, de ott tilos állni, ezért a rendőrség szabálysértési eljárást indított. A közlekedési társaság szerint a járműnek nincs
2009. 03. 12. 12:30
A címben szereplő rövid szöveg lesz a BKV új szlogenje, melyet pályázat útján választottak ki, legalábbis az Index információi szerint. A BKV a
2009. 03. 11. 15:00
Nem azért támadják egyes körök, mert különféle tanácsadói szerződéseket köt, hanem azért, mert megszünteti a korábbiakat, hogy megakadályozza a BKV
2009. 03. 05. 12:30
A talajsüllyedés és a talajvíz szivárgásának megállítása érdekében októberben utasítást kapott a kivitelező az alagutak falazatépítésének
2009. 03. 03. 12:30
A jegy- és bérletgyártás kérdései, sajtóhelyreigazítási ügyek, válságkommunikáció, devizapiaci változások elemzése, a többi között ilyen jellegű
2009. 02. 26. 18:00
A csütörtöki bértárgyalás után sztrájkot helyezett kilátásba a BKV 11 szakszervezete, amelyek főleg a villamos- és buszközlekedésben dolgozókat
2009. 02. 26. 13:00