Közélet

Jövőre átmehet a Lágymányosi hídon az 1-es villamos

A jövő év első felében megvalósulhat az 1-es villamos átvezetése a Lágymányosi hídon, a projekthez 33,1 milliárd forintos uniós támogatást javasol a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, nyilatkozta Szabadai Viktor szabaddemokrata politikus hétfőn.

A főpolgármesteri kabinet által tárgyalt előterjesztés alapján a főváros a gazdasági tárcánál kezdeményezi, hogy kiemelt projektté nyilvánítsák ezt a beruházást. A projekt várhatóan május közepén kerül a kormány elé, s pozitív döntés esetén május végén küldik ki a támogatási kérelmet Brüsszelbe.

A fővárosi önkormányzat 10 milliárd forint körüli önrészt biztosítana a projektre. Ha októberig megkötik a szerződést, a jövő év első felében megvalósulhat a villamos átvezetése a Lágymányosi hídon.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes elmondta, hogy április végéig létrehozzák az úgynevezett projekt-menedzsment szervezetet. A beruházást a fővárosi önkormányzat a BKV Zrt.-vel konzorciális formában valósítja meg. Ezáltal a fővárosnál nem jelentkezik áfa-teher, ami csaknem nyolcmilliárd forinttal növelné a költségeket.

A projekthez beszerzett eszközök közvetlenül a BKV tulajdonába kerülhetnek. A cégnél biztosított a hasonló jellegű nagyberuházások bonyolításához szükséges közbeszerzési és szakértői referatúra. A projekt előrehaladása érdekében a beruházás előkészítése már márciusban megkezdődött, hogy a jövő év első felében megvalósulhasson az 1-es villamos átvezetése a Lágymányosi hídon – rögzíti a főpolgármester-helyettesnek a kabinet elé benyújtott helyszíni javaslata.

Az anyag tartalmazza azt is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség mintegy 70 millió forinttal kisebb összeget hagyott jóvá a projektre, ennyivel szűkítették a hirdetési, reklám-, tájékoztatási költségeket.

(Index/MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik