A médiának komoly felelőssége volt abban, hogy etnikai konfliktus veszélye alakult ki Olaszliszkán, miután brutális gyilkosság áldozata lett egy tanárember.
Filmmel tisztelegni jobb, mint elhelyezni egy csokrot valamelyik bronzszobor lábánál - véli Andrew G. Vajna, az 1956-os évfordulón debütáló Szabadság, szerelem című film producere.
Tíz megapixeles kamerával szerelt mobiltelefonnal sokkolta a közönséget a Samsung, míg a Nokia öt megás kamerát jelentett be nemrég, amikor a két gyártó bemutatta 2007 eleji kollekciójának egy-egy csúcsdarabját.
Magyarországon is megjelentek az üzleti angyalok, akiknek tőkéjére azok az induló, jellemzően újító vállalkozások számíthatnak, amelyek a kockázati tőke számára túl kicsik.
A négyek régiója az EU foszladozó széle. Az ok: a populizmus előretörése. A kiút: megvédeni a reformot. A tét: élet fájdalommal, vagy kóma fájdalom nélkül.
Több mint félmilliárd forintos forgalmat jelzett a mérleg a Kieselbach Galéria szokottnál talán merészebben összeválogatott kollekciójának múlt heti aukcióján.
Az indokolatlan terheken túl versenyhátrányt is okoz az itthoni gyártóknak, ha a parlament elfogadja a gyógyszer-gazdaságossági törvényjavaslatot - állítja a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.
Minden eddiginél botrányosabbnak ígérkezik az idei „kötelező” szezon. A felügyelet szigorúan rostálja az olcsó biztosítást kínáló egyesületeket, ezúttal azonban a két legnagyobb biztosítótársaságnak is van félnivalója. Információink szerint többmilliárdos bírságot kaphatnak a versenyhatóságtól erőfölénnyel való visszaélés, illetve kartellezés miatt.
Az amerikai University of Illinois vegyészei szén-nanorészecskékből álló porózus szemcséket állítottak elő; ez a nanopor szivacsként működik, így különböző anyagok felszívására, szennyezések eltávolítására lehet jó.
Az 1956-os forradalom bukása volt az a forduló-pont, amely Kornai Jánost, a marxizmussal már korábban szakító egykori elkötelezett kommunistát végleg szembefordította a rendszerrel. A világszerte elismert magyar közgazdászprofesszor ‘56 leverése nyomán jutott el arra a következtetésre, hogy a szocia-lizmus nem megreformál-ható, mert hibái a rendszerből fakadnak.
Magánemberként tán örülnöm kéne, hogy egy kisvállalkozás közepessé tud nőni egy kreatívak tűnő ötlet nyomán, s nagyobb szervezetek megbízható beszállító partnerévé válhat.
Kizárólag napelemmel hajtott, így teljes egészében önellátó autók fejlesztésével világszerte próbálkoznak a mérnökök, sőt, ezek számára rendszeres versenyeket is rendeznek.