Hetilap: Gazdaság

Az Art. szabályai szerint a járulékfizető is végezhet önellenőrzést. Januártól ezt az OEP külön nyomtatványának beadásával teheti meg. Az esetre az adóalanyokkal megegyező önellenőrzési szabályok vonatkoznak, vagyis a helyesbített járulékösszeget és a megállapított pótlékot az önellenőrzési lap benyújtásával egy időben kell megfizetni. Ha a járulékfizetőnek visszatérítési igénye lesz, akkor a fenti lap mellett ezt a [...]
1997. 11. 26. 00:00
Az EU-tagországok döntő többsége (Görögország, illetve sokkal kisebb mértékben Franciaország kivételével) a GDP megengedett 3 százalékánál kisebb költségvetési deficitet ér el 1997-ben – állítja az unió monetáris ügyekért felelős főbiztosa, Yves-Thibault de Silguy által legutóbb nyilvánosságra hozott előrejelzés. Jövőre pedig – Olaszországot leszámítva – minden tagállam megfelel majd az euró-feltételnek. Ennek alapján a pénzügyi unióba [...]
1997. 11. 26. 00:00
A vállalatok versenyképességük növelésének legfőbb akadályát abban látják, hogy nincs elég pénzük innovációra. Mindazonáltal léteznek olyan magyar cégek is, amelyek megtalálják a szükséges forrásokat a kutatáshoz-fejlesztéshez (K+F), amelyet nem egyszer világszínvonalon művelnek.
1997. 11. 26. 00:00
Az Európai Unió (EU) tizenhatodik tagállamának 18 millió lakosa van - érzékeltette a munkanélküliségi probléma nagyságát az Európai Bizottság elnöke, Jacques Santer, a témának szentelt csúcsértekezletet megelőzően. A foglalkoztatásról rendezett kormányfői találkozóra érkezőket tüntető tömeg fogadta Luxemburgban; ez sem hatott azonban a résztvevőkre, akik ezúttal is konkrét recept nélkül álltak fel a tárgyalóasztaltól.
1997. 11. 26. 00:00
Csehország pénzügyi piacainak átfogó és sokrétű reformjára készül, hogy felgyorsítsa a vállalatok átalakulását és javítsa a külföldi befektetők körében kialakult kedvezőtlen képet. A kormányt azt követően bírálják a reform nehézkes üteméért, hogy a tavaszi valutaválság és korrupciós ügyek nyomán nyilvánvalóvá váltak a privatizációs modell elégtelenségei. Most azonban az új pénzügyminiszter, Ivan Pilip vezetésével véglegesítik a tervezett reformok
1997. 11. 26. 00:00
Jövőre a társadalombiztosítási szervek is adóhatóságként funkcionálnak. Az ezzel kapcsolatos jogszabály értelmezése azonban a szakembereknek is komoly gondot okoz. Annyi bizonyos, hogy a nyugdíjreform keretében megvalósuló nyilvántartási reform is sok feladatot ró a foglalkoztatókra. S ehhez társulnak még az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) újdonságai is.
1997. 11. 26. 00:00
Több hónapi halogatás után törvény született arról, hogy felügyelő testületet kell állítani Csehország hírhedetten ellenőrizhetetlen tőkepiacai fölé. Az ötfős testület 100 millió koronás bírságot szabhat ki a tisztességtelen értékpapír-forgalmazókra, sőt visszavonhatja működési engedélyüket is. A felügyelőbizottság leállíthatja a gyanús ügyleteket és tőkeátutalásokat, illetve jóváhagyhat vagy elutasíthat részvénykibocsátásokat. A bizottság várhatóan februárra alakul meg, Ivan Pilip [...]
1997. 11. 26. 00:00
Harmadik éve tart a gabonaválság. Az 1995-ös árrobbanást egyebek mellett a termelői és a kereskedői lobby csatározásai, parlamenti vizsgálat, új piaci szabályozás, az idén pedig 4 millió tonnás felesleg követték. Az állam most 4,2 milliárd forintot fordít a piaci zavarok enyhítésére. Igaz, sokak szerint az akció inkább pénzátcsoportosításnak tekinthető, s nem oldja meg a gabonatermelők gondjait.
1997. 11. 26. 00:00
Az egyik agrárműhely javaslata szerint 1,5 millió tonna gabonát úgy is ki lehetne vonni a piacról, hogy ez az államnak egy fillérjébe sem kerülne, sőt, akár még néhány milliárd forintos hasznot is hozhatna. Az ötlet lényege, hogy az állam a felvásárolt gabonát – átmeneti készletezés után – piacrajutási támogatással exportálja. A WTO-konform módszer szállítási költség-hozzájárulást, [...]
1997. 11. 26. 00:00
A magyar gépipar uniós alkalmazkodása során a következő fontosabb kérdések jöhetnek szóba: Minőségbiztosítási cégek állami támogatása A K+F-tevékenység szubvenciója Vámszabad területek szabályozása Az uniós környezetvédelmi és egyéb szabványokhoz való igazodás Az érzékeny szektorok állami támogatása, piacvédelme A közbeszerzési törvény és a hozzá kapcsolódó szabályozások igazodása
1997. 11. 19. 00:00
Csomagolóiparban felhasználható acéltermékek gyártására szövetkezik az US Steel a VSZ acélművel. A létrehozandó közös vállalat – amelyről a szándéknyilatkozatot a napokban írták alá – az US Steel első Észak-Amerikán kívüli befektetése. Az együttműködés lényege, hogy a konzervipar által felhasznált ónozott acéllemezből a jelenlegi 340 ezer tonnás termelést további 140 ezer tonnával emeljék a kassai acélkombinátban. [...]
1997. 11. 19. 00:00
Tárgykör Kritikai észrevételek az országvéleményben Néhány valószínű érdekellentét az EU és Magyarország között KÖRNYEZET-VÉDELEM – Vízminőségi és szennyvíz-elvezetési problémák – Levegőszennyezés – Hulladékgazdálkodás – Környezetvédelmi beruházások aránya a GDP-hez képest – Szennyvíztisztító beruházások – Integrált szennyezés-megelőzési direktíva átvétele – Vegyi anyagok szabályozása – Hulladékgazdálkodási beruházások ENERGETIKA – Energiafüggőség – Hatékonysági problémák – A monopóliumok túlsúlya [...]
1997. 11. 19. 00:00
– Evolutív megközelítés és rugalmasság – Interdiszciplinaritás és átjárhatóság az egyes területek között – Világos, egyértelmű stratégia és kevés prioritás – Hosszú távú, az EU-csatlakozáson túlmutató nemzeti stratégia figyelembevétele – A kis mozgástér felismerése – Ágazati stratégiák kialakítása – Az érdekképviseleti szervezetek bevonása még a stratégiakészítés fázisában
1997. 11. 19. 00:00
Az összehasonlító árak módszerének alkalmazásakor a szokásos piaci ár az, amelyet független felek érvényesítenek az összehasonlítható termék vagy szolgáltatás értékesítésekor. A viszonteladási árak módszerével a szokásos árat a termékeknek és a szolgáltatásoknak független felek felé, változatlan formában történő értékesítési árával határozzák meg, méghozzá úgy, hogy azt csökkentik a viszonteladó költségeivel és a szokásos haszonnal. A [...]
1997. 11. 19. 00:00
Kettészakadt a hazai gépipar - derül ki az ágazat versenyképességét felmérő elemzésekből. Mivel a nyertesek és a vesztesek köre jórészt már kialakult, az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozás aligha rendezi át számottevően az erőviszonyokat. Az mindenesetre biztató, hogy a szektor nagyobbik része bekapcsolódott az öreg kontinens és a világ gazdaságának főáramába, s így az export és a növekedés húzóerejévé vált. Másfelől viszont jó néhány kevésbé
1997. 11. 19. 00:00
A választási év ellenére sem lesz jövőre nagyobb osztogatás - legalábbis ez derül ki az adótörvények módosításaiból. A személyi jövedelemadózás terhei mindazonáltal némileg csökkennek. A kormány - a munkavállalók széles körét érintő kedvezményeken túl - bizonyos társadalmi csoportoknak is igyekezett a kedvében járni. Támogatja például a fiatalokat, az egyéni vállalkozókat, a kis földtulajdonnal rendelkezőket és a súlyosan fogyatékosokat. Jutott u
1997. 11. 19. 00:00
A Figyelő havonta átfogó összeállításokkal mutatja be a magyar gazdaság egy-egy szektorának helyzetét. Mostani elemzésünk arról a gépipari ágazatról készült, amelyet egyrészt piacvesztés, csőd és a kapcsolatok szétesése, másrészt viszont – a belső átalakulás és a külföldi tőke megjelenésével – tartós pozitív változások és fejlődés jellemeznek. A gépipar éves növekedési üteme 1994 és 1996 között [...]
1997. 11. 19. 00:00
MILLIÓ FORINT Rang- sor* A cég neve Értékesítés nettó árbevétele Export Üzemi eredmény Adózás előtti eredmény Mérleg sz. eredmény Saját tőke 1994. 1995. 1996. 1994. 1995. 1996. 1994. 1995. 1996. 1994. 1995. 1996. 1994. 1995. 1996. 1994. 1995. 1996. 1. IBM St. Pr. Ip. Vámsz. Kft. – 933 62 673 – 933 62 673 – [...]
1997. 11. 19. 00:00
Bár az állam adóbevételei lényegesen elmaradnak a várt összegtől, Németország az idén és jövőre is teljesíteni fogja a valutaunióhoz való csatlakozás követelményeit - jelentette ki a német pénzügyminiszter.
1997. 11. 19. 00:00
Az elmúlt években megduplázta árbevételét a Ganz Ansaldo Rt., miközben Tápiószelén közel 6 milliárd forintos beruházást hajtott végre. Barabás János vezérigazgató szerint a siker egyik záloga a türelmes reorganizáció. Az olasz stratégiai befektetőnek jól felfogott érdeke, hogy - a helyes irány tudatában - akár több éven át is finanszírozza a veszteséget.
1997. 11. 19. 00:00
MILLIÁRD SDR 1994. 1995. 1996. 1997. Kifizetések 5,9 11,2 12,3 5,6 Afrika 1,2 1,0 2,3 1,0 Ázsia 0,7 0,4 0,4 0,2 Európa 3,3 2,9 5,2 3,4 Közel-Kelet – 0,1 0,1 0,2 Latin-Amerika 0,8 6,8 4,4 0,9 Visszafizetések 4,5 4,2 7,1 7,2 Nettó transzferek 1,4 7,0 5,2 -1,6 Kinnlévő hitelek 29,9 36,8 42,0 40,5 Lejárt kötelezettségek [...]
1997. 11. 19. 00:00
Javában tart Magyarország uniós csatlakozási stratégiájának kimunkálása. A Figyelő értesülései szerint a legkeményebb tárgyalásokra a mezőgazdaság, a környezetvédelem, az energetika, a munkaerő-áramlás, a schengeni szerződéssel kapcsolatos határőrizeti teendők és a strukturális alapok tárgykörében lehet számítani. Az integrációs szakértők többsége egyetért abban, hogy kevés derogációs igénnyel kell majd asztalhoz ülni a jövő tavasszal kezdődő tár
1997. 11. 19. 00:00
Olvasói sztorik