Hetilap: Gazdaság

A magyar gazdaság szereplői számára létkérdés a globalizálódó gazdaságba való intenzív bekapcsolódás; hazánk polgárainak jóléte így nagyban függ attól, hogy a kormány gazdaságpolitikájában ehhez megfelelő eszközrendszert biztosít-e - állítja Chikán Attila, az új kormány gazdasági minisztere.
1998. 07. 08. 00:00
Az export finanszírozására alakult állami intézmények várhatóan a kivitelnek közel kétszer akkora hányadát hitelezik, illetve biztosítják az idén, mint az elmúlt évben. Ez az arány azonban még mindig csupán 5-6 százalék, így a piac többi szereplőjére is komoly feladat hárul.
1998. 07. 08. 00:00
Kedvező tendencia, hogy az elmúlt öt év első négyhavi adatait összehasonlítva a kivitel százalékában mért külkereskedelmi hiány csökken: 1994-ben még 39 százalék volt, az idén pedig már a 12 százalékot sem érte el. Az export növekedésében továbbra is meghatározó szerepet játszik az ipari vámszabad területek kivitelének dinamikus – ez évben több mint 70 százalékos – [...]
1998. 07. 08. 00:00
Székesfehérvári merevlemez-gyártó kapacitásának 50 százalékos növelését tervezi az idén hazánk legnagyobb exportőre, az IBM Storage Products Kft. A cég exportja tavaly elérte az 1,4 milliárd dollárt - ennek több mint fele a kontinensre, csaknem harmada pedig az Egyesült Államokba kerül - tudtuk meg Horváth Róberttől, az IBM Magyarország Kft. vezérigazgatójától.
1998. 07. 08. 00:00
Jóllehet hazánk nyitott országnak számít, továbbra is komoly feladatok hárulnak a külgazdasági diplomáciáért felelős tárcára - állítja Balás Péter helyettes államtitkár. Magyarország egyébként vállalja az ipar nyitottságát, hogy az agrárkereskedelemben minél nagyobb eredményeket tudjon elérni.
1998. 07. 08. 00:00
A jelen helyzet szerint sem újabb csődhullámmal, sem a külkereskedelmi szaldó veszélyes felborulásával nem fenyeget az Európai Unióval (EU) kötött társulási szerződésben és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) kötelékében vállalt további piacnyitás. A statisztikák szerint feltűnően jól sikerült a magyar iparvállalatok alkalmazkodása a kereskedelmi korlátok világméretű mérsékléséhez.
1998. 07. 08. 00:00
Az ipari tárca által rendelkezésünkre bocsátott adatok alapján az exportőrök 1997-re vonatkozó rangsorában az Audi Hungaria Kft. a második helyet foglalja el. Az emögött meghúzódó tendenciákról és a jövőbeli várakozásokról Karl Huebser ügyvezető igazgatótól érdeklődtünk.
1998. 07. 08. 00:00
Az egyre "népszerűbb" Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodásnak (CEFTA) immár hat tagja van, amelyek egymás közötti forgalma - az időnként fellángoló viták ellenére - látványosan bővül. A magyar külkereskedelem ebben a régióban is jól áll: az export négy év alatt közel a duplájára nőtt.
1998. 07. 08. 00:00
Mikor elkészül egy kőtorony, az építőmestert aláállítják, s ezután húzzák ki a zsalukat. Ha a torony nem omlik össze, akkor a mester jó munkát végzett. Balogh Miklós, a Reneszánsz Kőfaragó Rt. elnöke és résztulajdonosa már készül arra, hogy a Parlament majdan újjáépülő déli tornya alá álljon. Az egykori állami vállalat kilencvenes évekbeli története során azonban elrepült néhány nehéz kő...
1998. 07. 08. 00:00
A külföldi működőtőke-befektetések alakulása igazi sikertörténet: állományuk 1990 és 1997 között 1,1 milliárd dollárról – a devizában mért tárgyi apport kummulált értékét is beszámítva – 17,3 milliárdra emelkedett. Éves szinten a GDP mintegy 4 százalékát kitevő tőke jött az országba. Az iparba áramló mennyiség fele a feldolgozóiparba – elsősorban a személygépkocsi-gyártásba és a szórakoztató elektronikai [...]
1998. 07. 08. 00:00
Elmúltak a pangás évei az építőiparban, a fellendülés harmadik esztendeje töretlen. Ebben a gazdasági növekedés, illetve az uniós tagságra való felkészülés játszik szerepet. Ha a jövőben - a most induló kormány programjához híven - valóban erősödik az állami szerepvállalás a lakáspolitikában, úgy felgyorsulhat az új otthonok építése, a panelházak és a megkopott régi épületek korszerűsítése, felújítása is.
1998. 07. 08. 00:00
MILLIÁRD FORINT * Figyelő becslés Forrás: IKIM, cégek adatközlése Cég neve Nettó Export árbevétel IBM Storage* 267,40 267,40 Audi Hungaria 180,00 180,00 Opel Hungary 141,90 121,83 IR3 Video (Philips Mo.) 112,92 112,47 Mol 637,00 92,29 GE Lighting Tungsram 78,28 74,00 Magyar Suzuki 77,04 57,50 Alcoa Köfém 55,84 45,37 TVK 90,42 43,76
1998. 07. 08. 00:00
Piacaik stabilitása mellett tavaly erőteljesen növelték exportbevételüket a holland Philips cég hazai érdekeltségei, s 925 millió dolláros külpiaci forgalmat bonyolítottak le. A vámszabad területen működő gyárakról Willem J. van der Vegtet, a Philips Magyarország Kft. elnök-vezérigazgatóját kérdeztük.
1998. 07. 08. 00:00
* Az Euroconstruct 15 nyugat-európai tagországának adatai alapján; ** Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia adatai alapján Forrás: Bau Data, Euroconstruct Nyugat-Európa* Közép- és Kelet-Európa** 1997. (milliárd ecu) 1997. 1998. 1999. 1997. (milliárd ecu) 1997. 1998. 1999. (változás az előző évhez képest, százalék) (változás az előző évhez képest, százalék) Lakásépítés 184,9 1,4 -0,3 1,2 3,5 12,0 [...]
1998. 07. 08. 00:00
Ötödik alkalommal jelenik meg a hazánk külgazdaságát bemutató évkönyv. Bár a szaktárca neve időközben többször megváltozott, az érdeklődők idén is kézbe vehetik a külkereskedelmi folyamatok elemzéséről és a külgazdasági diplomáciáról szóló kötetet. Az olvasók – akik közé a kötet szerkesztői egyebek mellett minisztériumi és vállalati szakembereket, kutatókat, újságírókat és diákokat “várnak” – átfogó elemzéseket olvashatnak [...]
1998. 07. 08. 00:00
Manapság minden korábbinál fontosabb, hogy Kína stabil pont maradjon a távol-keleti pénzügyi viharban. Nem véletlen, hogy Bill Clinton amerikai elnök múlt hét végén befejeződött látogatásán megígérte: Washington segít Pekingnek a kínai valuta árfolyamának megvédésében. Egy dollár stabilan 8,28 jüant ér. Kínai szakértők szerint csak akkor lenne tűrhetetlen a nyomás a leértékelésre, ha a japán jen a dollárhoz viszonyított 140 körüli mélypontjáról l
1998. 07. 08. 00:00
Több kis cég összerakásából jött létre a Strabag Hungária Rt., amely mára a legnagyobb építőipari társasággá nőtte ki magát. A csoport - állítja Lakatos Ervin vezérigazgató - azt a globalizációs folyamatot követi, amely a tengerentúlon tíz, Nyugat-Európában pedig négy-öt éve figyelhető meg.
1998. 07. 08. 00:00
Nem is olyan régen még megszokott látvány volt, hogy egy-egy építkezés melletti kocsmában téglaporos emberek ücsörögnek, a többiek pedig a lapátra támaszkodva ütik el az időt. Mára megváltozott az építőipar eme sajátos világa. Először ez az ágazat is összeomlott, ám aztán jöttek az új magánvállalkozók, s lassacskán átalakult minden. A korszerű technológiák, anyagok mellett megjelent [...]
1998. 07. 08. 00:00
Alighanem kevesen emlékeznek már az egykori szocialista nagycég, a Középületépítő Vállalat 50 évvel ezelőtti megalapítására. A nemrégiben tartott születésnapi ünnepségen azért néhányan osztoztak közülük a ma is ott dolgozók örömében. Az utóbbiak főként azért ünnepelhettek, mert az 1991 óta részvénytársasági formában működő cég úgy élte túl a kilencvenes évek első felének válságát, hogy – bankok [...]
1998. 07. 08. 00:00
Budapestet tatarozni kell, ami a következő években megrendelést adhat a kisebb építőipari cégeknek; a kérdés csak az, ki végezze el a munkát - veti fel Böröczffy István egyéni vállalkozó, aki a szakmai szövetség alelnökeként is aggasztónak találja, hogy a mestervizsgára jelentkezők fele megbukik.
1998. 07. 08. 00:00
Az építőipar átalakulásával együttjáró információhiány kitermelte magának az ágazati adatbázist újraépítő céget, a Bau-Data Információs és Consulting Irodát. A kft. építészmérnök tulajdonosairól, Gáspár Annáról és Vargha Bálintról igazából kettős portrét illenék készíteni. Ám miután a cég 1991-es megalapítás óta a páros hölgytagja volt közlékenyebb, végül őt kérdeztük.
1998. 07. 08. 00:00
MILLIÓ FORINT Mélyépítő vállalatok Tégla- és cserépgyártó vállalatok Cementgyártó vállalatok * Rangsor az 1997. évi nettó árbevétel alapján Forrás: IM Céginformációs Szolgálat, TOP 200, cégközlések. Rang sor* A cég neve Értékesítés nettó árbevétele Üzemi eredmény Adózás előtti eredmény Mérleg szerinti eredmény Saját tőke 1995. 1996. 1997. 1995. 1996. 1997. 1995. 1996. 1997. 1995. 1996. 1997. [...]
1998. 07. 08. 00:00
A hagyományos piacok elvesztése, a vállalati csődök, a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás nehézségei kísérték a kilencvenes évek elején a magyar gazdaság külső feltételeinek gyökeres átalakulását. Miközben a külkereskedelem állampolgári joggá, a behozatal szinte teljes egészében liberalizálttá, a forint pedig konvertibilissé vált, a korábbi közép- és kelet-európai együttműködés összeomlott, s a külpiaci kapcsolatok átrendeződtek. A ho
1998. 07. 08. 00:00
Olvasói sztorik