Nem is olyan régen még megszokott látvány volt, hogy egy-egy építkezés melletti kocsmában téglaporos emberek ücsörögnek, a többiek pedig a lapátra támaszkodva ütik el az időt. Mára megváltozott az építőipar eme sajátos világa. Először ez az ágazat is összeomlott, ám aztán jöttek az új magánvállalkozók, s lassacskán átalakult minden. A korszerű technológiák, anyagok mellett megjelent az addig szokatlan, új munkamorál; nagy hangja legfeljebb már csak az építésvezetőknek lehet. Mindennapivá vált, hogy gyakorta éjjel-nappal, s a hétvégeken is megy a munka. Ebben az ágazatban ma gyorsabb a termelékenység javulása, mint az ipar egészében. Az 1995-ös mélyponton túljutó építőiparnak egyre több a megrendelése, s az állam – némi hitelkamat-támogatással – a kisebb vállalkozókat is igyekszik segíteni. Akad persze gond is bőven. Az élesedő árversenyben lemaradoznak a hazaiak, akik egyúttal a piacaikat védő uniós országokból is kiszorulnak. A csatlakozásra nem csupán a kis- és középvállalkozások erősítésével, hanem például a közbeszerzések szigorításával lehet felkészülni; e téren csökkenő központi részvételre lesz szükség. A lakásépítésben, a lakáskorszerűsítési lemaradások behozásában viszont éppen az állam szerepének növelése a követelmény.
