Hetilap: Gazdaság

Az ősszel újabb csata várható a nyári szabadságolások idején szünetelő budapesti óriásplakát-háborúban. Az egyik oldalon a Fővárosi Önkormányzat áll – a lándzsáját éppen újra megtaláló városvédő Pallasz Athéné képében -, vele szemben pedig a profi reklámcégek, amint az “élni és élni hagyni” elvét ismételgetik. Az idén nyáron új fejezet kezdődött a Fővárosi Önkormányzat és a [...]
1996. 08. 28. 00:00
Az Európai Unióval kötött megállapodás értelmében 1997-ben megszűnnek a magyar textilés textilruházati termékeket érintő korlátozások. Ugyanez az előny azonban megadatik a volt szocialista országok zömének is. Kérdés, hogy bírja-e a magyar ipar az élesedő árversenyt az alacsony bérű kelet-európai régióval, és hogy mit szól a fejleményekhez a már bent lévő külföldi működőtőke. A textilgyártásban a [...]
1996. 08. 28. 00:00
A’90-es évek elejének recessziója után, úgy tűnik, jóra fordul a polgári repülőgépgyártók sorsa. Az európai Airbus az év első hét hónapjában 189 megrendelést kapott, miközben tavaly egész évben 106 megrendeléshez jutott. A már tavaly kiváltságos helyzetbe került Boeing – az amerikai gyártó 346 megrendeléssel messze listavezető volt – július végéig 301 gépre kapott felkérést. Elemzők [...]
1996. 08. 28. 00:00
A piacok megkönnyebbüléssel fogadták a német jegybank múlt heti kamatlazítását, amelynek nyomán több európai központi bank is hasonló lépésre szánta el magát. A várakozásokkal ellentétben a márka számára csak átmeneti megrázkódtatást okozott a pénzpiaci hozamokat meghatározó repokamat 0,3 százalékos módosítása. A csütörtöki árfolyamvesztés után pénteken ismét felfelé indult a német valuta árfolyama mind a dollárral, [...]
1996. 08. 28. 00:00
Oleg Pavlov, az orosz deviza- és exportellenőrzési hivatal vezetője a múlt héten azzal vádolta az orosz bankokat, hogy támogatják, sőt szervezik az orosz tőke illegális külföldre menekítését. Szerinte az orosz bankok 1995 folyamán 6 milliárd dollár illegális külföldi tőkemenekítésben segédkeztek, és nem tesznek eleget ama kötelezettségüknek, hogy az államnak jelezzék a nagyösszegű valutaeladásokat. Pavlov szerint [...]
1996. 08. 28. 00:00
Az IKM nyolc helyen egy magyar vállalaton keresztül látja el a kereskedelempolitikai feladatokat. Ezek: az afrikai Szanaa; a macedón Szkopje; valamint néhány volt szovjetunióbeli város: Jekatyerinburg; Rosztov-na-Donu; Ufa; Minszk; Baku; Taskent.
1996. 08. 28. 00:00
A napokban öt mexikói család kapott értesítést arról, hogy tagjai nemkívánatos személyek az Egyesült Államokban. A családfők annak a mexikói Domos-csoportnak az irányítói, amely az amerikai nyomás ellenére változatlan aktivitással működik Kubában. A Groupo Domos 1994-ben vásárolta meg a kubai telefontársaság, a Etecsa 49 százalékát 750 millió dollárért. A republikánus nyomásra az év elején meghozott [...]
1996. 08. 28. 00:00
Pont került a Külügyminisztérium, valamint az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium (IKM) közötti többéves huzavona végére: 1997. július elsejétől megszűnnek a hagyományos értelemben vett kereskedelmi kirendeltségek. A gazdaságpolitikai és -diplomáciai feladatok ennek nyomán az ipari tárcától a Külügyminisztériumhoz (KüM) kerülnek át. Mekkora hozadéka lesz a külképviseletek és a kereskedelmi kirendeltségek egybeolvasztásának? – erről szólt az a [...]
1996. 08. 28. 00:00
Költségvetési bevétel a GDP százalékában Költségvetési kiadás a GDP százalékában 1994. 13,7 23,2 1995. I. 14,1 16,2 II. 13,2 16,8 III. 14,8 16,6 IV. 16,3 19,7 Egész év 14,9 17,5 1996. I. 11,6 14,5
1996. 08. 28. 00:00
AZ OROSZ KÖLTSÉGVETÉSI DEFICIT A GDP SZÁZALÉKÁBAN Források: IMF, Goszkomstat IMF-célszám Tényszám (IMF-bázis) Tényszám (Orosz bázis) 1996. március 5,7 7,9 4,6 1996. április 4,8 7,5 7,0
1996. 08. 28. 00:00
Az államigazgatásban jelenleg “forgalomban lévő” reklámtörvény-tervezet meghatározása szerint közterületi reklámeszköznek tekintendő a közterületen felhasznált vagy a közterületről látható olyan reklámeszköz, amely közvetlenül kapcsolódik a fogyasztók közlekedéséhez, szabadban való tartózkodásához. A törvénytervezet egyes korábbi elképzelésekkel szemben nem tiltja meg a dohánytermékek és alkoholtartalmú italok közterületi reklámját. Csupán azt köti meg, hogy közoktatási és egészségügyi intézmények közelében [...]
1996. 08. 28. 00:00
ADATOK FORINTBAN * Jászárokszállási boltban; ** Profi-sovány tej: 58,50 Ft; *** Arany ászok: 56 Ft; Termék Penny Market (Jászberény) Jééé (Jászberény) Áfész-boltok (Jászberény, a legolcsóbb fellelt ár) Plus (Budapest) Profi (Budapest) Caomilla testápoló 229 249 269* 269 242 Nutella mogyorókrém 249 299 338 299 279 Rama poharas margarin 500g 129 149 162 169 162 Parmalat [...]
1996. 08. 14. 00:00
A tavalyi adóbevallások szerint az egyéni vállalkozók közel 40 százaléka veszteséges, de a nyereségesek átlagjövedelme sem éri el még a felét sem az alkalmazottakénak. Ezeket a bevallott jövedelmeket visszamenőleg, becsléssel már nem módosítja az adóhatóság. Az 1996-os adóbevallásoknál viszont nem lesznek ilyen elnézőek: az erre az évre vonatkozó jövedelemhatárokat még az idén közzéteszik, s aki [...]
1996. 08. 14. 00:00
Mérföldlépő csizmában építik magyar hálózataikat az európai diszkontláncok. A nulláról induló négy nagy cég együttes boltszáma az év végére megközelítheti a kétszázat, amivel lehetőségeiknek még mindig csak alig harmadát használják ki. A piacfelosztást felgyorsíthatja az idén robbantó Penny Market, amelyben tőkeerős vetélytársra talált az eddig vezető hármas: a Plus, a Profi és a Julius Meinl. [...]
1996. 08. 14. 00:00
Clinton elnök a múlt év decemberében Madridban azt ígérte az Európai Unió vezetőinek, hogy az együttműködés új korszaka kezdődik a transzatlanti kapcsolatokban, különösen az üzleti kooperáció terén. A gyakorlatban azonban ennek pontosan az ellenkezője zajlik. A kereskedelem és a terrorizmus kérdéseiben egymást követik az amerikai-európai összetűzések. A legtöbb pengeváltásra az európaiak Kubához, Iránhoz és Líbiához [...]
1996. 08. 14. 00:00
Az Öböl-háború óta először az Egyesült Államok hozzájárult, hogy Irak 2 milliárd dollár értékű olajat adjon el, s a befolyt összeget humanitárius célokra fordítsa. Madelaine Albright, az USA ENSZ-nagykövete úgy indokolta Washington döntését, hogy az olajeladás élelemhez és gyógyszerhez juttatja az iraki civil lakosságot. (Az ENSZ BT szankciós bizottságában hetek óta már csak az USA [...]
1996. 08. 14. 00:00
Az európai vállalatok ez évre várt nyereség-fellendülése legfeljebb jövőre következik be, 1996-ban csak mérsékelt eredményekre számíthatnak az öreg kontinensen – derül ki a The Estimate Directory a júliusi statisztikákat összegző tanulmányából. A skót intézmény 150 elemző vállalkozás adatainak összesítése után vonja le minden hónapban az európai tőzsdei kapitalizációban meghatározó szerepet játszó vállalatokkal kapcsolatos következtetéseit. Az [...]
1996. 08. 07. 00:00
A tőkejövedelmek jogosultjai számára borús jövő évet jósol a személyi jövedelemadó-törvény egy hét múlva a kormány elé kerülő tervezete. E jövedelmek adóterhelését ugyanis a pénzügyi kormányzat alacsonynak tartja, ezért emelni kívánja az osztalék- és az árfolyamnyereség-adó mértékét. Szakértők szerint a tervezett lépés nem tesz jót a hazai tőkepiac fejlődésének. Tavaly az egyéni vállalkozókra irányult az [...]
1996. 08. 07. 00:00
A bénító recesszióból való kilábalás nyomán és a tartósan magas munkanélküliség ellenére Finnország új, nagyra törő gazdasági célt tűzött ki maga elé: az Európai Monetáris Unió alapító tagja szeretne lenni. Az utóbbi hetekben erősödik az a várakozás Helsinkiben, hogy a szociáldemokraták vezette nagykoalíció megteszi az első nagy lépést ebbe az irányba: az 1992 szeptembere óta [...]
1996. 08. 07. 00:00
Clinton amerikai elnök bejelentette: aláírja azt a törvénytervezetet, amely felszámolja a roosevelti New Deal alapján 60 éve kiépített amerikai jóléti-ellátási rendszer kereteit. Az elnök döntése kisebbfajta belpolitikai fordulattal ér fel, hiszen előzőleg kétszer is megvétózta a republikánusoknak a mostanitól nem sokban különböző elképzelését. A javaslat többek között szakít azzal a hat évtizede lefektetett alapelvvel, amelynek [...]
1996. 08. 07. 00:00
A szolnoki városházán új költségvetési technikát vezettek be a település gazdálkodásának fellendítése érdekében. A programköltségvetés lényege: a városi büdzsé nem az önkormányzat kiadásaira, hanem a szolgáltatások várható eredményeire koncentrál. A statisztikák azt mutatják, hogy a beruházások értéke máris növekszik, a működési kiadások pedig csökkenő tendenciájúak. A helyi államháztartási reform jegyében két évvel ezelőtt láttak hozzá [...]
1996. 08. 07. 00:00
A jogharmonizáció lassan töltelékszóvá válik. Ha a magyar jogrendszernek az EK-joghoz való közelítését szavakban mérnék, akkor már rég túlteljesítettük volna kötelezettségeinket, miközben a valóságban gyötrelmes út vezet még a sillabusznak számító cannes-i Fehér Könyvben megfogalmazottak átvételéig is. A kormányzati sikerjelentéseket némileg árnyalják a hiányosságokat felfedő kritikák. Bár alig van már újságoldal a jogharmonizáció említése nélkül, [...]
1996. 08. 07. 00:00
A törvényjavaslat szerint “az osztalék után az adót a következők szerint kell megállapítani: a) az osztalékra jogosult magánszemély vagyoni betétje (részvény, üzletrész, vagyonjegy stb.) arányában ki kell számítani a társas vállalkozás saját tőkéjének az értékelési tartalékkal csökkentett részéből ezen magánszemélyre jutó értékét, b) az a) pontban meghatározott összegnek ki kell számítani az osztalékfizetés évének első [...]
1996. 08. 07. 00:00
Olvasói sztorik