Törökország állami hírügynöksége szerint a török szolgálatok figyelmeztették Izraelt, hogy nagyon komoly következményei lesznek annak, ha megpróbálnak Törökország területén a Hamász embereire támadni.
Az ENSZ és Amerika is sürgeti Izrael kormányát, hogy ne ismételje meg a pusztító hatású hadműveleteket Gáza déli részén, amelyeket korábban északon véghez vitt.
Lejárt péntek reggel az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet között múlt pénteken életbe lépett tűzszünet, az izraeli hadsereg (IDF) pedig bejelentette, hogy folytatja a harci cselekményeket a Hamász ellen.
Pénteken újraindultak a harci cselekmények a Gázai övezetben, és a közel-keleti biztonsági helyzet továbbra is aggodalomra ad okot világszerte, írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
A harcok újrakezdése óta a halálos áldozatok száma ismét megugrott, pénteken már 109-en vesztették életüket – idézi a Hamász által ellenőrzött, gázai egészségügyi minisztériumot a Reuters.
Izrael ismét bombázza a Gázai övezetet, ami miatt a főzőgázt és üzemanyagot szállító kamionok már nem tudtak bejutni a rafahi átkelőn keresztül, tudta meg az al-Dzsazíra.
54-re nőtt az Izrael és a Hamász között zajló háború pénteki áldozatainak a száma, közölte a palesztin sajtó, de független források egyelőre ezt nem erősítették meg.
Lejárt péntek reggel az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet között múlt pénteken életbe lépett tűzszünet, az izraeli hadsereg (IDF) pedig bejelentette, hogy folytatja a harci cselekményeket a Hamász ellen, írja az MTI.
Robbanószerkezetek hozott működésbe az ukrán katonai titkosszolgálat egy olyan szibériai vasútvonalon, amelyet Oroszország hadiszállítmányok továbbítására használ – írja a Reuters hírügynökség saját forrásától származó, meg nem erősített értesülése alapján.
Két ember meghalt, tíz másik megsebesült, és egy háromfős család tagjai még mindig a romok alatt lehetnek az éjszakai orosz rakétatámadások után Ukrajna keleti részén, a Donyeck régióban – közölték ukrán illetékesek csütörtökön.
Szijjártó Péter cseh hivatali partnere, Jan Lipavsky cseh külügyminiszter még csak meg sem hallgatta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szkopjei beszédét.