geréb ágnes

A “Virág Geréb Ágnesnek” elnevezésű megmozdulást a cseh civil aktivisták szervezték, olyan civil szervezetek közreműködésével, amelyek támogatják az otthonszülést. A tüntetők képviselői virágokat, petíciót és levelet adtak át a magyar nagykövetségnek, amelyben követelik Geréb Ágnes szabadlábra helyezését és az emberi jogok betartását Magyarországon. A megmozdulás végén a résztvevők – többnyire otthon szülő fiatal anyák gyermekeikkel [...]
2010. 10. 14. 16:57
A bírósági végzés szerint a gyanúsított előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban november 8-ig szól. A kedden őrizetbe vett Geréb Ágnes esetében a bíróság osztotta az ügyészség álláspontját, miszerint feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más [...]
2010. 10. 08. 14:14
A szülés levezetésében közreműködő három másik emberrel szembeni eljárásról a rendőrség nem közölt információkat. Az Országos Mentőszolgálat szerda reggel eljuttatott közleményében azt írta: rohamkocsijukat kedd délután a XII. kerületbe egy újszülötthöz riasztották. Amikor a mentők megérkeztek, a kisfiú nem lélegzett és nem volt elégséges vérkeringése, ellátását azonnal megkezdték. Az életmentésbe bekapcsolódott a speciális gyermek-mentőorvosi kocsi [...]
2010. 10. 06. 08:52
Olvasói sztorik