gázolás

A baleset vasárnap, a 11-es Huszár úton történt, a járművezető ellen szabálysértési eljárást indítottak – közölte Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A hétvégén, ugyancsak Szombathelyen, egy másik autós halálra gázolt egy kerékpározó kisfiút. A járművezető jogosítványát a rendőrség a helyszínen bevonta és büntetőeljárás is indult ellene, de a vérvizsgálat eredménye szerint az autós [...]
2010. 10. 25. 12:55
A baleset a gödöllői HÉV vonalán történt, Mátyásföld repülőtér megállóhelynél szerda délután. A BKV fődiszpécsere elmondta: a helyszínelés idejére az egyik pályát lezárták, jelenleg Nagyicce és Cinkota között egy vágányon haladnak a szerelvények.
2010. 10. 13. 15:44
A baleset nem sokkal 11 óra előtt történt, a főút Kisterenye és Nagybátony városrész közötti szakaszán. A forgalmat a kisterenyei Téglagyári útra terelik, ahonnan a közlekedők a Mátraverevély-szentkúti elágazónál térhetnek vissza a 21-es számú főútra.
2010. 10. 13. 12:00
A zebrán elütött idős kecskeméti nőt a mentősök először újraélesztették, de rövid idővel később meghalt – mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: az autót vezető 41 éves kecskeméti férfi a lámpa tilos jelzése ellenére hajtott a gyalogátkelőre, ellene gondatlanságból elkövetett, halált okozó közlekedési baleset miatt eljárás indult.
2010. 10. 12. 10:19
Olvasói sztorik