A továbbiakban nem kell zárt kapuk mögött játszania mérkőzéseit az olasz élvonalbeli Catania labdarúgócsapatának - döntött a regionális közigazgatási bíróság.
Ottmar Hitzfeld, a Bayern München labdarúgócsapatának edzője játékosai küzdeni tudását dicsérte az AC Milan elleni, utolsó percben döntetlenre mentett Bajnokok Ligája negyeddöntő után. Olasz kollegája csalódott volt, a PSV edzője pedig már egy meccs után feladta a Liverpool elleni párharcot.
Jelentős erőpróba előtt állnak a Premier League éllovasai a Bajnokok Ligájában: a Manchester United Rómába látogat, míg a Chelsea az Intert búcsúztató Valenciát fogadja a negyeddöntő első felvonásán.
A Bayern München 2-2-es döntetlent ért el az AC Milan otthonában, ennek köszönhetően igen kedvező helyzetben várhatja a visszavágót. A Liverpool a PSV ellen aratott biztos győzelmével pedig elvileg már bejutott a négy közé a Bajnokok Ligájában.
Mathieu Flamini bejelentette, hogy a szezon végén ott akarja hagyni a londoni klubot. A francia középpályás a hírek szerint Olaszországban folytathatja a karrierjét.
A német labdarúgó Bundesliga súlyos lemaradásáról nyilatkozott Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezetője. Véleménye szerint a német csapat az elkövetkező tíz évben nem jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe.
Az FTC kétgólos hátrányból, idegenben igyekszik kiharcolni a négy közé kerülést a Magyar Kupában szerdán a Vasas ellen. A továbbjutás azért is fontos lenne, mert a legatyásodott klub csak a trófea, illetve a bajnoki cím megszerzése esetén juthat hozzá a T-Mobile 50 milliójához. A kupacsata kapcsán Lipcsei Pétert kérdeztük.
Júliusban indul a Liverpool Stanley Parkba tervezett új stadionjának építése; a futballklub elöljárói bíznak abban, hogy 2008 végén már mérkőzéseket játszhatnak benne. A hírek szerint a csapat trénere nyáron 40 millió angol fontot költhet a keret megerősítésére.
Két évet még bizonyosan marad a berlini Hertha labdarúgócsapatánál Dárdai Pál, miután a klub képviselői a közelmúltban kettő plusz egy éves szerződést ajánlottak számára.
Kedden egy igazi rangadóval folytatódik a Bajnokok Ligájának idei kiírása: az AC Milan hazai pályán fogadja a Bayern együttesét. A másik negyeddöntőben a tavalyi döntős Arsenalt búcsúztató PSV egy újabb angol csapattal találkozik.
A szervezetet jelenleg is vezető Joseph Blatter lesz az egyedüli elnökjelölt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tisztújító kongresszusán, melyre május 31-én, Zürichben kerül sor.
A házigazda Zalaegerszeg fordulatos mérkőzésen, emberhátrányban fordítva 3-2-re győzte le a Budapest Honvéd együttesét a labdarúgó Borsodi Liga 22. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
Az éllovas Inter 2-0-s győzelmet aratott a vendég Parma felett az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában, és már húsz ponttal vezet a szombaton az AC Milan ellen döntetlent játszó AS Roma előtt.
Meglepően sima, 4-1-es vereséget szenvedett Liverpoolban az Arsenal, amely így helyet cserélt a tabellán szombati ellenfelével. A Manchester United az első félidőben ráijesztett a hazai szurkolókra, de aztán hengerelt. A Premier League egyetlen vasárnapi mérkőzésén a Tottenham 1-0-ra győzte le a vendég Reading együttesét.
A magyar labdarúgó bajnokság 22. fordulójának szombati mérkőzésén kétszer is vezetett a Győr Pakson, de végül meg kellett elégednie a döntetlennel. Az Újpest gyenge játékkal, gyenge meccsen három pontot rabolt a Pécs otthonából, az MTK kikapott.
A címvédő Bayern München legyőzte a listavezető, vendég Schalke 04 csapatát a német labdarúgó Bundesliga 27. fordulójának szombati rangadóján. A Werder nem bírt a Szélesit ezúttal nélkülöző Cottbu-szal.