foci

Csütörtökön folytatódik a magyar csapatok európai kalandja: az UEFA-kupa selejtezőjének első körének visszavágóján a Honvéd itthon fogadja a Nitru Otacit, míg az MTK Jerevánban vendégszerepel. Mind a két magyar csapat igen optimista az esélyeket illetően.
2007. 08. 02. 07:00
A tavalyi világbajnoki döntőben mellkason fejelt olasz Marco Materazzi békülni próbált az „elkövető" Zinedine Zidane-nal, ám a francia játékos nem hajlandó megbocsátani a 33 éves védőnek.
2007. 08. 01. 13:42
A Debrecen esélyei minimálisra csökkentek, miután BL-selejtezőn második körének első találkozóján 1-0-ra kikapott itthon a svéd Elfsborgtól. Nem csak az eredmény, hanem a Loki mutatott játéka is kiábrándító volt, ezzel szemben Várhidi Péter kapitány – mint azt az FN-nek elmondta – még bízik a magyar csapat továbbjutásában.
2007. 08. 01. 12:43
Óriási meglepetésre a Bundesliga középcsapata, a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató Hannover barátságos meccsen simán legyőzte a Real Madridot. A magyar középpályás szerezte a németek első találatát.
2007. 08. 01. 10:01
Minden évben úgy vág neki a magyar bajnok – az utóbbi években a Debrecen - a BL-selejtezőknek, hogy sikerülhet a bravúr. Sajnos idén is beigazolódott a papírforma, nemzetközi szinten sehol nem vagyunk.
2007. 07. 31. 22:56
A Debrecen kedden a svéd Elfsborggal találkozik hazai pályán a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első felvonásán. Az itthon verhetetlen Loki, amely tavaly nagyot bukott a kvalifikációs körben, az idén elkerülné a blamát – a csapat a BL főtáblájára vágyik.
2007. 07. 31. 22:35
A Ferencváros Szurkolók Szövetségének (FSZSZ) elnöksége a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szabályzataira és működésére vonatkozóan törvényességi felülvizsgálati kérelemmel fordult levélben a Legfőbb Ügyészséghez.
2007. 07. 31. 20:18
Noha múlt csütörtökön az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kizárta az UEFA Kupából a Partizan Beograd csapatát, a szerb klub mégis lejátszhatja a bosnyák Zrinjski Mostar elleni visszavágóját a selejtező első fordulójában, mivel fellebbezett.
2007. 07. 31. 19:27
A Debrecen kedden a svéd Elfsborggal találkozik hazai pályán a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első felvonásán. Az itthon verhetetlen Loki, amely tavaly nagyot bukott a kvalifikációs körben, az idén elkerülné a blamát – a csapat a BL főtáblájára vágyik.
2007. 07. 31. 07:00
A REAC hazai pályán két góllal nyert a Vasas ellen a labdarúgó NB I, 2. fordulójában, annak ellenére, hogy a vendégek a hajrában - Torma kiállítását követően - emberelőnyben támadtak. A másik meccsen Fehérváron szerzett egy pontot a Kaposvár.
2007. 07. 30. 22:10
Négyen meghaltak, tizenhét embert pedig súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani az iraki labdarúgó-válogatott történelmi Ázsia Kupa-győzelmét követő országos ünneplések során.
2007. 07. 29. 21:08
Az UEFA-kupa találkozóra készülő Honvéd egygólos győzelmet aratott Sopronban az NB I-es labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában. A kispestiek eddig még hibátlanok, mi több: még gólt sem kaptak.
2007. 07. 29. 20:28
A Bayern München együttese hatodik alkalommal nyerte meg a német Ligakupát. A bajorok a szombati döntőben a gyatrán futballozó Schalke csapatát győzték le Miroslav Klose szemfüles góljával.
2007. 07. 28. 20:39
Roberto Donadoni, az olasz labdarúgó-válogatott szakvezetője nem esik kétségbe amiatt, hogy az itáliai futball legfényesebb csillaga, Francesco Totti végleg szögre akasztotta a címeres mezt.
2007. 07. 28. 11:13
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) betiltotta a vallási témájú kinyilatkoztatásokat a futballpályákon. A jövőben nemcsak a „misszionáriusokat", hanem az egész csapatot megbüntetik.
2007. 07. 28. 10:09
Az argentin élvonalból kiesett Nueva Chicago húsz büntetőponttal kezdi a másodosztályú labdarúgó-bajnokságot, ezenkívül soron következő húsz bajnokiját semleges helyszínen kell megrendeznie.
2007. 07. 28. 08:04
Csütörtök késő este véget ért a Dundee United Barcelona elleni makulátlan sorozata, egyben góllal mutatkozott be a katalánok színeiben Thierry Henry, az Arsenaltól érkező francia klasszis.
2007. 07. 27. 07:17
Olvasói sztorik