Megérkezett Milánóba David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya. A középpályás március végéig kölcsönben szerepel az AC Milanban.
Spanyol sajtóértesülések szerint Xavi Hernandez meghosszabbította szerződését a Barcelona labdarúgócsapatával. Az Európa-bajnokság legjobb játékosa 34 esztendős koráig szolgálja a katalánokat.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága megerősítette, hogy párhuzamosan zajlik majd a 2018-as, illetve a 2022-es világbajnokság rendezésért folyó versengés.
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezetője ígéretet tett arra, hogy a francia Franck Ribéry 2011 nyaráig biztosan jelenlegi állomáshelyén marad.
Babos Gábor csapata, a NEC Nijmegen a Hamburggal, a címvédő Zenit a Stuttgarttal és a változatosság kedvéért a nagy favoritnak tartott AC Milan is német együttessel csap össze a legjobb 16 közé jutásért az UEFA-kupában.
A Valencia Európa-bajnok támadójáért a Manchester City vezetői 43 millió eurót ajánlottak, de a spanyol klub jelezte, hogy ennek az összegnek csak a háromszorosáért válnának meg a játékostól.
Három angol-olasz párharca is sor kerül a 16 között a Bajnokok Ligájában. A Chelsea a Juventusszal, az Arsenal a Romával, a címvédő Manchester United pedig az Interrel került szembe. A Real a Liverpoolt, a Barcelona a Lyont kapta.
A Babos Gáborral felálló NEC Nijmegen hazai pályán legyőzte az Udinesét, így bejutott a legjobb 32 közé az UEFA-kupában, Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC viszont nem járt szerencsével, sőt, méretes zakót kapott Görögországban.
Vádat emeltek a román ügyészek Victor Piturcával, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával szemben, miközben a kolozsvári CFR edzőt váltott.
Hajnal Tamást választották meg novemberben a Borussia Dortmund legjobbjának a csapat szurkolói. A magyar játékos tíz szavazattal előzte meg Neven Suboticot.
A Bajnokok Ligája-győztes Manchester United 5-3-ra legyőzte a házigazda Gamba Oszaka együttesét, és ezzel bejutott a Japánban zajló klubvilágbajnokság döntőjébe, amelyben a Libertadores-kupát megnyerő Quito lesz az ellenfele.
Az AC Milan otthonában pontot szerzett Wolfsburg és a Hamburg is csoportelsőként jutott tovább a labdarúgó UEFA-kupában. Ugyanakkor két holland csapat, a Heerenveen, valamint a Feyenoord nagy meglepetésre pont nélkül, csoportjában utolsó helyezettként intett búcsút az európai kupasorozatnak.
Lassana Diarra a Real Madridban folytathatja a pályafutását, miután a 23 éves francia középpályás klubja, az angol Portsmouth elfogadta a királyiak ajánlatát.
Vicente Del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint nincs bezárva a kapu Raúl előtt, vagyis a Real Madrid 31 éves csapatkapitánya még visszakerülhet a nemzeti együttesbe, amit nem csak a királyi gárda hívei szorgalmaznak jó ideje.
Az angol futballválogatott olasz szövetségi kapitánya, Fabio Capello meghívhatja David Beckhamet a spanyolok elleni, február 11-i barátságos mérkőzésre, de szerepeltetésének előfeltétele van.
Egervári Sándor, a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Győri ETO menesztett szakvezetője megdöbbent a róla szóló híreket hallva, amelyek szerint nemi szervet ábrázoló rajzot juttatott el a győri klub irányítóihoz.