embercsempész

Az embercsempészek öt nőt és egy férfit hoztak be az országba gépkocsijaikkal, más nevére szóló érvényes útleveleket is szereztek nekik – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A százados tájékoztatása szerint az embercsempészettel gyanúsított férfiakat a rendőrség őrizetbe vette. A más okmányait felhasználó ukrán, illetve moldovai állampolgárokat közokirat-hamisítással gyanúsítják, kettőjükkel szemben pedig azért [...]
2011. 03. 13. 20:52
Az autóban rajta kívül öt koszovói albán – három férfi és két nő – utazott. Miután kiderült, hogy egyik utasnak sincs tartózkodási engedélye, őket és a sofőrt is őrizetbe vették. Amikor kihallgatták őket, a koszovóiak bevallották, hogy fejenként 1000-1500 eurót (mintegy 280-420 ezer forint) fizettek azért, hogy Szerbián és Magyarországon át Ausztriába csempésszék őket. Előállításukat [...]
2010. 09. 23. 14:41
Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivőjének tájékoztatása szerint a csengeri határrendészeti kirendeltség járőrei hajnalban a település külterületén ellenőriztek egy olasz rendszámú személygépkocsit, és igazoltatták öt utasát. A hátsó üléssoron utazó egyik személy semmilyen okmánnyal nem tudta magát és a Magyarországon való jogszerű tartózkodását igazolni – mondta a főhadnagy. A mellette ülő másik két [...]
2010. 08. 27. 13:51
Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatása szerint a 40 éves férfi vasárnap délelőtt jelentkezett belépésre mikrobuszával a tompai közúti határátkelőhelyen. Ellenőrzésekor és a járműben ülő további hét utas okmányainak vizsgálatakor az útlevélkezelő járőr észrevette, hogy az utastér hátsó üléssora és a hátfal között egy férfi fekszik. Róla kiderült: 19 éves szerb állampolgár, és [...]
2010. 08. 09. 15:42
A Győri Ítélőtábla emberkereskedelemben találta bűnösnek az egyik vádlottat, egy Zala megyei férfit, akinek az első fokon kiszabott három év börtönbüntetését öt év fegyházra súlyosította. A másik vádlott esetében helybenhagyta a Zala Megyei Bíróság ítéletét, amely szerint ez a férfi emberkereskedelem és kábítószerrel való visszaélés miatt 7,5 év fegyházbüntetést kapott. A 35 éves Kalányos Zoltán [...]
2010. 07. 08. 14:43
Tegnap éjfél után nem sokkal lettek figyelmesek a járőrök egy kisebb csoport mozgására a röszkei zöldhatárban, amint nagy léptekkel haladnak el az államhatártól a község irányába a szántásban – mondta el a hir24-nek Pál János. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: a határrendészek feltételezték, hogy illegális határátlépőkről van szó, így nyomban eléjük kerültek, elzárva azok [...]
2010. 03. 31. 12:45
Olvasói sztorik