Közélet

80 ezerért adta el a 16 éves lányt

Jogerősen 5 év, illetve 7,5 év fegyházbüntetésre ítélték csütörtökön két férfit azért, mert egyikük még 2008-ban "eladott" a másik vádlottnak egy 16 éves lányt.

A Győri Ítélőtábla emberkereskedelemben találta bűnösnek az egyik vádlottat, egy Zala megyei férfit, akinek az első fokon kiszabott három év börtönbüntetését öt év fegyházra súlyosította. A másik vádlott esetében helybenhagyta a Zala Megyei Bíróság ítéletét, amely szerint ez a férfi emberkereskedelem és kábítószerrel való visszaélés miatt 7,5 év fegyházbüntetést kapott.

A 35 éves Kalányos Zoltán 2008 februárjában, 80 ezer forintért “vásárolta” meg az akkor 16 éves lányt a másik vádlottól, Horváth Istvántól, akivel abban egyezett meg, hogy az átvételkor 20 ezer forintot kifizet, a többit pedig a lány 18. életévének betöltése után egyenlíti ki. Ezután a lányt egy apartmanházba vitte és telefonon több embernek felajánlotta szexuális szolgáltatásokra, az “üzlet” azonban nem jött létre.

Kalányos kocsijában ugyancsak 2008 februárjában, rendőrségi ellenőrzés során, jelentős mennyiségű kábítószert találtak. Miután előzetes letartóztatásba helyezték, kérésére az élettársa egy testápoló flakont küldött be neki a büntetés-végrehajtási intézetbe. A flakonban a vádlott korábban kábítószert rejtett el. Az asszony – állítása szerint – nem tudta, hogy mi van a flakonban. A küldemény azonban nem ért célba, mert a csomag átvizsgálásakor az elrejtett kábítószert megtalálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik