egyezmény

Hét egyezményt - köztük a Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretének tervezett felhasználásával kapcsolatos megállapodást, a Huawei Magyarországon létrehozandó logisztikai központjával és a fővárost a Liszt Ferenc reptérrel összekötő gyorsvasúttal kapcsolatos egyezményt - írtak alá a Parlamentben.
2012. 05. 01. 14:43
Erre azért lehet szükség, mert az amerikai globális rakétavédelmi rendszer hatással lesz az orosz hadászati nukleáris erők hatékonyságára, s hogy ez mikor következik be, maga állapítja meg. Ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter fejtette ki újságírók előtt, szinte szó szerint megismételve azt, amit pénteken Szergej Prihogyko, Dmitrij Medvegyev elnök tanácsadója mondott el a sajtó képviselőinek a [...]
2010. 04. 06. 09:57
A 17 pontból álló szerződés elsősorban a légvédelem, katasztrófa-védelem és a közös kiképzés és felkészítés kérdéseire koncentrál. Sutanovac szerint az egyezmény jobban elmélyíti a két ország katonai-gazdasági kapcsolatait, illetve lehetővé teszi, hogy a felek megosszák egymással a békefenntartó missziók során szerzett tapasztalataikat. Az aláírási ceremóniát követően a magyar honvédelmi miniszter elmondta,, hogy hazánk számára kulcskérdés [...]
2010. 03. 23. 09:30
Olvasói sztorik