egyéni választókerületi eredmények
Békéshez hasonlóan Csongrád-Csanád megyében is négyből három képviselő megőrizte mandátumát: Szabó Sándor megtartotta Szegedet az ellenzéknek, míg Szentesen Farkas Sándor, Hódmezővásárhelyen pedig Lázár János marad a körzet egyéni képviselője.
Veszprém megyében is eldőlt az egyéni mandátumok sorsa, hiszen 85–90 százalékos feldolgozottság mellett mind a négy körzetben jelentős előnnyel vezetnek a kormánypárti aspiránsok.
Nemrég megírtuk, hogy egy szavazatnyi különbség van a fideszes és az ellenzéki jelölt között Fejér megye 5.
Már Budapesten is néhány kivételt leszámítva mindenhol 80 százalék feletti a feldolgozottság, a győzteseket tekintve változatlan a helyzet: a 13.
A négy győztes fideszes jelölt közül Herczeg Tamás, Dankó Béla és Kovács József megőrizte mandátumát, a negyedik egyéni választókerületben viszont Simonka György büntetőügye miatt új képviselő került az országgyűlésbe, Erdős Norbert személyében.
Győr-Moson-Sopron megyében is kihirdethető, hogy mind az öt egyéni körzetet a kormánypárti jelöltek húzták be.
A gyermekvédelmi népszavazás 40,45 százalékos feldolgozottságnál így áll:
Immár behozhatatlan Hiszékeny Dezső előnye Budapest 7-ben.
Süli János paksi bővítésért felelős miniszter 74 százalékos feldolgozottságnál 64 százalékon áll, míg Bencze János közös ellenzéki jelölt 26,85 százalékon.
135 mandátumon áll már a Fidesz-KDNP, mivel Dunaújvárosban is átvette a vezetést a kormánypárti jelölt.
70,79 százalékos feldolgozottságnál Mellár Tamásnak 14 675 szavazata van, Kővári Jánosnak pedig 14 487 szavazata - igen kicsi a különbség.
Az ellenzéki jelöltnek, Kálló Gergelynek 15.307 szavazata van, dr.
Mindhárom oevk-ban a fideszes jelölt nyer, a különbség csak abban van, hogy mennyivel.
Kósa Lajosnak kellett csak kicsit megizzadnia, ő 85 százalékos feldolgozottságnál kicsivel 50 százalék alatt áll, a többiek könnyedén hozták a körzetüket: a 2.-est Pósán László (56.70%), a 3-ast Tasó László (63.09%), a 4-est Vitányi István (62.27%), az 5-öst Bodó Sándor (62.13%), a 6-ost pedig Tiba István (59.12%).
61 százalékos feldolgozottságnál kétszer annyi szavazatot kapott eddig, mint az ellenzék jelöltje, Jánosi-Lesi Ágota (21.300 vs.
46,84 százalékos feldolgozottságnál az állás Budapest 4-es számú OEVK-jában a következő:
Vas megyében lényegében már kiosztható mindhárom egyéni mandátum, amelyeket a kormánypárti jelöltek gyűjtenek be.
63 százalékos feldolgozottságnál az állás:
Mind a négy körzetben legalább 77 százalékos a feldolgozottság és mindenhol a fideszes jelölt áll az élen:
Vécsey négy évvel ezelőtt az LMP-s Lengyel Szilviával küzdött meg, előbbi közel 30 ezer szavazatot kapott, utóbbi a felét.
Bár a feldolgozottság még egyikben sem éri el a 90 százalékot, biztosra vehet, hogy mind a négy választókerületet behúzza a fideszes jelölt: az 1.-ben Kállai Mária (48.28%,) a 2.-ben Pócs János (60.77%), a 3.-ban F.
Vannak már részeredmények a gyermekvédelmi népszavazásról is.