biztonság

Micheal Bloomberg polgármester és Raymond Kelly rendőrfőnök a 2009-es adatokat összegezve számolt be arról, hogy a felhőkarcolók városa a legbiztonságosabb a 25 amerikai város között. Tavaly New Yorkban átlagosan 2242,1 bűneset jutott százezer lakosra, ezzel a számmal pedig olyan városokat utasított maga mögé, mint San José, San Diego és Los Angeles. A Nagy Alma vezetése [...]
2010. 09. 14. 14:09
Az „airjacket” névre hallgató termék úgy működik, mint az egyéb területeken használt mentőmellények és a másodperc tört része alatt felfújódik, ha a lovas leesik a lóról. A profik között már nagy népszerűségnek örvend a termék, Hollandiában pedig 500 eurós összegért bárki megvásárolhatja. A mellény szabadalmaztatója az ötletet a motorsportból vette, ezzel együtt igyekezett a lósport [...]
2010. 05. 03. 18:00
Ronald Noble, a szervezet főtitkára közölte, hogy 20-25 ország biztosít szakembereket, akik a helyi rendfenntartók, illetve a csapatokkal érkező biztonságiak munkáját segítik majd. Elsősorban a nemzetközi kikötőkben fognak tevékenykedni, ahol az Interpol adatbázisának felhasználásával ellenőrzik az utasokat. Az elöljáró hozzátette, hogy a technikai fejlesztéseknek köszönhetően, mobil ellenőrző állomások telepítésével már arra is van lehetőség, hogy [...]
2010. 03. 31. 14:21
A távközlési összeköttetés révén beszélő autók nemcsak egymással, hanem a közlekedési lámpákkal és jelekkel, valamint a forgalmi központokkal is folyamatos kapcsolatban vannak. Információik cseréje fontos tájékoztatást jelent a vezetők számára, akik – tartózkodási helyüktől távolabbi helyzetekről is tudomást szerezve – jobban ki tudják számítani a forgalmat, növelve a közlekedés gördülékenységét és biztonságát. Neelie Kroes informatikai [...]
2010. 03. 24. 15:45
Olvasói sztorik