Bemondó cikk

A köztársasági elnöknek a szavazófülkében kell kifejeznie pártszimpátiáit, és nem közjogi méltóságként tett nyilatkozataiban - így reagált Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője arra, hogy a köztársasági elnök az előrehozott választásokat tartja a legjobb megoldásnak. Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Televíziónak adott szerdai interjújában kijelentette: csak egy előrehozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy sta
2009. 03. 26. 10:30
A kormányfő az MSZP szombati kongresszusán jelentette be, hogy új miniszterelnök vezetésével alakuljon új kormány. Indoklásul elmondta, hogy a reformpolitikát folytatni kell, s ha ő a változások akadálya, akkor ezt az akadályt most megszünteti.
2009. 03. 22. 10:11
Egyre inkább kell tartani a kisebbségekkel szembeni verbális és fizikai erőszak terjedésétől, legyenek annak alanyai határon túli magyarok vagy éppen cigányok - vélik a téma szakértői. A hozzáértők nem győzik hangsúlyozni, hangsúlyozták, hogy az előítéletek erősödésének nem csak a kisebbségek, de a többségi társadalom is kárát látja. A héten több konferencia és sajtótájékoztató témája volt az Európában egyre erősödő nacionalizmus és xenofóbia.
2009. 03. 20. 12:24
A Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) párizsi tanácskozásán döntött arról, hogy az idei szezontól kezdve a jövőben nem a legtöbb pontot összegyűjtő versenyző lesz majd a világbajnok, hanem az, aki a legtöbb futamgyőzelmet aratja az évad során. Az egyes futamokon belül marad a régi szisztéma: az első hely tíz, a második nyolc, a harmadik hat pontot ér, majd egyesével csökkenve a negyedikért öt, a nyolcadikért pedig egy pont jár. A futa
2009. 03. 18. 16:20
Több őrizetbe vétel, egy gyengébb oszlatás, és az elmaradhatatlan bekiabálások tarkították az idei nemzeti ünnepet, a rendőrség jelenléte példátlanul nagy volt. Demszkyt túlharsogták, gárdistákat avattak a Hősök terén, és este egy darabig farkasszemet néztek a rendőrök és a tüntetők. A Fidesz csendes megemlékezésén ezrek vettek részt.
2009. 03. 16. 11:13
Egész napos, atrocitásokat kerülni nem szándékozó programot szervez híveinek a radikális körökben jól ismert Toroczkai László és Budaházy György március 15-re - írta a Népszava. A rendőrség is bejelentette: a szükséges előkészületeket megtették, hogy biztosítsák a rendet.
2009. 03. 13. 09:53
Tizennégy év elteltével is vita van azon, hogy az 1995. március 12-én a parlamentben ismertetett, s később Bokros-csomagként elhíresült kormányzati beavatkozás, egyáltalán szükséges volt-e, s ha igen, ártott vagy használt az országnak.
2009. 03. 12. 10:08
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szerint "magyarországi mély válságából csak egyfelé vezet út: az előrehozott választásokhoz. Kizárólag olyan kormány lehet képes a cselekvésre, amely az emberek bizalmát bírja. Magyarország mai helyzetén sem Dávid Ibolya „sziporkái”, sem kiosztott kérdőívei, sem pedig a Horn-kormány kompromittálódott pénzügyminisztere nem képes változtatni". Mint közleményében írta "Bokros Lajos népnyúzó és alkotmányellenes
2009. 03. 10. 08:58
Bokros Lajos elfogadta az MDF felkérését, így az egykori szocialista pénzügyminiszter lett a konzervatív párt EP-listájának vezetője. Ám úgy tűnik, ambíciói nem állnak meg Brüsszelnél. Bokros Lajos szerint elképzelhető egy MSZP–SZDSZ–MDF-válságkoalíció, amelynek ő lenne a miniszterelnöke - erről a Hír Televíziónak beszélt a közgazdász.
2009. 03. 09. 12:24
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken, március 6-án mondja el szokásos évértékelő beszédét. Az ellenzéki pártelnök évértékelőjét először február 18-ra, majd február 20-ra hirdették meg, az utóbbi időpontot azonban a Fidesz elnökének nemzetközi tárgyalásai miatt módosították március 6-ra. A csúszást az indokolta, hogy Orbán a válság miatt közép-európai országokban (Lengyelország, Ausztria) keresett szövetségeseket az uniós csúcsra. A F
2009. 03. 05. 10:39
A vasárnap tartott európai uniós csúcstalálkozón egyhangú elutasításra talált Gyurcsány Ferenc javaslata, ami szerint a kelet-közép-európai térségnek 180 milliárd eurós forrást biztosítsanak a pénzügyi-gazdasági válság leküzdésére. Némileg meglepő módon éppen a kedvezményezettnek szánt országok tiltakoztak a leghangosabban, mondván ne vegyék őket egy kalap alá. Később, némileg árnyaltabb lett a kép, míg Szlovákia és Csehország továbbra
2009. 03. 04. 12:43
Göncz Kinga EP-listavezetővé való kinevezésével Gyurcsány Ferenc elegánsan cserélte le miniszterét. Míg a külügyminisztert szakmai körökben folyamatosan kritizálták, addig a közvélemény-kutatások alapján a kormány legkevésbé elutasított tagjainak egyike. Utódjaként bennfentes körökben jelenlegi államtitkára és Mesterházy Attila neve is felmerült. A magyar külügyminiszter a tökélyig fejlesztette a „konfrontációk elkerülésének” a stratég
2009. 03. 02. 14:19
Az MDF elnöksége kedden döntött arról, hogy Bokros Lajos volt szocialista pénzügyminisztert kérik fel, legyen az európai parlamenti (EP) választásokon a párt listavezetője. A döntés okaként az MDF elnöke azt mondta: válságkezelésre szorul Magyarország és az Európai Unió is, a válságkezelésben pedig vitathatatlan tapasztalata van Bokros Lajosnak. Hozzátette: megtiszteltetés lenne az MDF számára, ha Bokros Lajos személyes szerepet vállalna a normál
2009. 02. 26. 10:49
A két héttel ezelőtti veszprémi késelés után hétfőn egy tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság borzolta a kedélyeket: a falu cigánysorának utolsó háza porig égett, a bent tartózkodó apát és fiát pedig agyonlőtték. Bár az egyelőre nem ismeretes, hogy miért ölték meg a roma családot - egyesek uzsoráról, mások rasszizmusról beszélnek - a tragédia heves tiltakozást váltott ki a cigány vezetőkből. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman rendkívüli parlamenti fe
2009. 02. 25. 10:23
Az MSZP a teljes hiteldíjmutató (thm) maximálását kezdeményezi – jelentette be Juhászné Lévai Katalin, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán. Az igazságügyi tárca szerint viszont árfelhajtó hatása lenne a teljes hiteldíjmutató (thm) maximálásának. Magas, néha 400 százalékot is meghaladó thm-es gyorskölcsönt több szolgáltató is nyújt, számos ügyfél kerül e pénzügyi szolgáltatók következtében (is) hitelcsapdába.
2009. 02. 20. 10:37
Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés tavaszi ülésének az első napján a következő adózással kapcsolatos módosító javaslatokat ismertette: - Áfaemelés: 20-ról 23 százalékra - Jövedéki adó emelése (3-7 százalék) - Szja sávhatár eltolása 1,7 millióról 3 millió forintra - Az szja felső kulcsa (a különadó megszűntével) 40 százalékról 38 százalékra csökken - Az szja alsó kulcsa 18 százalékról 19-re nő,
2009. 02. 16. 16:16
Szombatról vasárnapra virradóan Veszprémben egy szórakozóhelyen halálosan megszúrták a város kézilabdacsapatának beállósát, Marian Cozmát, a szerb Zarko Sesumot fejbe rúgták, a horvát Ivan Pesicet pedig vesén szúrták. A román lapok az első perctől kezdve arról cikkeztek, hogy a támadók romák voltak. A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat (VMCKÖ) osztozik a súlyos bűncselekmény miatt elhunyt Marian Cozma, veszprémi kézilabdázó
2009. 02. 09. 12:42
Helyén maradhatott a cigányozással vádolt miskolci rendőrkapitány. Pásztor Albert még múlt hét pénteken azt mondta, hogy a Miskolcon elkövetett rablások-lopások elkövetői egytől egyik cigányok. Kijelentése után Draskovics Tibor rendészeti miniszter vizsgálatot követelt, Bencze József országos rendőrfőkapitány pedig átvezényelte – gyakorlatilag leváltotta – a miskolci főrendőrt. Bencze József vasárnap elmondta, hogy a szombaton lezárt v
2009. 02. 02. 11:23
A Fidesz és a KDNP szerint a júniusi európai parlamenti választásokkal egy időben kellene megtartani az előre hozott országgyűlési választásokat. Az MSZP szerint nagy baj, hogy a Fidesz nem számol azzal, hogy a gazdasági világválság közepette egy előrehozott választás mit okozna. Az MDF és az SZDSZ egyelőre nem nyilatkozott, hamarosan közleményben reagálnak a kezdeményezésre. Szeptemberben az MDF vetette napirendre a parlament feloszla
2009. 01. 27. 15:58
A kormányzat által gondoltnál nagyobb gazdasági visszaesés várható, ami Gyurcsány Ferenc szerint 100-200 milliárd forinttal kevesebb bevételt jelent a tervezetthez képest. Bár döntés még nincs, a kormányfői utalások és miniszteri félmondatok alapján már alkothatunk némi vázlatos képet azokról a lehetőségekről, amelyekből a kormányzat válogatni próbál.
2009. 01. 20. 07:04
Szerda reggel piros riasztást adtak ki a dunántúli régióban, de az ónos eső már Budaoesthez közelít. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársai azt javasolják, aki teheti, se gyalog, se kocsival ne induljon útnak. Sok megyében a távolsági buszok sem tudtak elindulni, és a posta is késik a nyugdíjakkal. Rengeteg a baleset: busz rohant kőfalnak, az M7-esen pedig nyolc kamion ütközött össze; itt sérültek is vannak.
2009. 01. 14. 09:43
A válság miatt már tavaly több európai autógyártó (Daimler, Opel, Skoda) és a beszállítóik is négynaposra csökkentették a munkahetet. Januártól a magyar vállalatok közül néhányan szintén ezt a megoldást választották. A recesszió által sújtott cégek – hogy ne kelljen elbocsátani az alkalmazottakat – lerövidítették a munkahetet. Kevesebb munkáért viszont alacsonyabb fizetés jár, az emberek azonban szeretnének ugyanannyi bért kapni, mint
2009. 01. 06. 11:12
Olvasói sztorik