Belföld

Botka László szerint a XXI. században sem létezik sikeres baloldali politika erős szakszervezeti mozgalom nélkül. A szocialista politikus a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta: a szocialista kormányzás bűnének tartja, hogy hagyta elerőtlenedni a szakszervezeteket.
2011. 04. 30. 09:06
Kezdetben úgy tűnt, hogy a kormányfő az aktívakkal lépett szövetségre az inaktívakkal szemben, mára azonban kezd világossá válni, hogy fölmondta az együttműködést a dolgozó középosztállyal. Vélemény.
2011. 04. 30. 08:25
A Jobbik elnöke elképesztőnek nevezte, hogy a kormányfő bizonyos értelemben visszatért a gyurcsányi politikához, amely mindig ahhoz szabta a törvényalkotási irányt, hogy a Jobbik, éppen merre mozgott.
2011. 04. 29. 22:20
Csaknem kétmilliárd forinttal tartozik az adóhatóság feketelistájának vezetője. A 10 millió forintot meghaladó adósságot felhalmozó magánszemélyek listája több mint háromezer nevet tartalmaz.
2011. 04. 29. 19:13
A Médiatanács májusban pályázatot ír ki elsődlegesen helyi tévék és rádiók támogatására, összesen 100 millió forintos keretösszeggel. Az összegre a jövőben egységesen „közösséginek” nevezett médiaszolgáltatók pályázhatnak, vagyis a korábbi fogalmak szerint a nem nyereségérdekelt, illetve a közműsor-szolgáltató médiumok.
2011. 04. 29. 13:55
A bankszakmával kapcsolatos kétségeiről és – meglepő módon – a társadalmi szegregáció hosszú távú hatásairól beszél Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank nemrég távozott vezérigazgatója az ÉS-ben.
2011. 04. 29. 11:40
Eltúlzott minden olyan állítás, amely cigányok és nem cigányok közötti polgárháborút vizionál a Gyöngyöspatán történt események kapcsán, hasonló lokális konfliktusokra azonban továbbra is számítani kell, főként az ország északi és keleti régióiban – írja a Political Capital A gárdázás második hulláma című elemzésében.
2011. 04. 29. 10:51
Stumpf István lehet az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, Baka András távozhat a főbírói székből – írja pénteki számában a Népszabadság.
2011. 04. 29. 07:43
A korábbi tervek ellenére május 1-től mégsem lesznek ingyenesen hozzáférhetőek az Magyar Távirati Iroda (MTI) hírei – írja a Népszava.
2011. 04. 29. 06:08
Elballagnak középiskolájukból a hétvégén országszerte a diákok, hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák.
2011. 04. 29. 05:56
Először a miniszterelnök által kidolgozott kormányrendelettel, majd a Btk. módosításával helyeztek kilátásba komoly szankciókat a gyöngyöspataihoz hasonló helyzetek kapcsán. A kormánynak már viszket a tenyere, a szakember szerint viszont nem a törvényekkel volt a baj eddig sem, felesleges a jogalkotásba menekülni a jogalkalmazás elől.
2011. 04. 29. 05:45
Nem tájékoztatott átfogóan és elfogulatlanul a Magyar Televízió Az Este című műsorában - így véli az ugyancsak kiegyensúlyozatlan összetételű Médiatanács.
2011. 04. 28. 18:00
Több ponton is változik a tömegközlekedés májustól. Megjelent a BKV új paraméterkönyve melyet idén először a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közreműködésével készített.
2011. 04. 28. 17:34
Segélykiáltásnak szánta Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere azt az üzenetet, amelyben a Szebb Jövőért Polgárőr Mozgalom tagjait hívta településére. A község vezetői úgy érzik, hogy a helyi rendőrség tehetetlen, és cserben hagyta őket.
2011. 04. 28. 13:15
Orbán Viktor szerint teljesen nyilvánvaló, mit kellett volna tenni már hetekkel ezelőtt Gyöngyöspatán. Azért vártak, mert a szigorral meg akarták várni, amíg azt már az egész ország akarja. Ez az érvelés sántít. A kritika megkerülhetetlen része egy demokráciának, amelynek a végét jelentené, ha 100 százalékos többséget kapna egyetlen igazság. Vélemény.
2011. 04. 28. 12:37
Schmitt Pál elismerését fejezte ki az egészségügyi tanulmányokat folytató diákoknak, és azt kérte tőlük, ismerkedjenek meg az új alaptörvénnyel. Az államfő most Székesfehérváron tartott osztályfőnöki órát.
2011. 04. 28. 12:14
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint az LMP pert nyert a Magyar Villamos Művek ellen, így a cégnek 15 napon belül ki kell adnia a Kocsis István idejében lezajlott offshore- és szállodaügyre vonatkozó vizsgálati jelentéseket, illetve azok elkészítésének költségeit.
2011. 04. 28. 11:46
Orbán Viktor szerint eddig tartott a türelem, a hatóságok a Btk.-módosítás után egy órán belül feloszlatják az önkényesen rendfenntartó csoportosulásokat.
2011. 04. 28. 08:32
Olvasói sztorik