Belföld

Orbán az emberekre várt

Orbán Viktor szerint eddig tartott a türelem, a hatóságok a Btk.-módosítás után egy órán belül feloszlatják az önkényesen rendfenntartó csoportosulásokat.

Orbán Viktor a TV2 reggeli műsorában – egy hétvégi műsorból bejátszott előzetes szerint – teljesen nyilvánvalónak nevezte, mit kellett volna tenni hetekkel ezelőtt Gyöngyöspatán, de akik provokálták az ott élőket a gyülekezési szabadság mögé bújtak.

„Ha föllépsz, túl gyorsan, hirtelen lépsz föl, akkor az első reflex az az, hogy megsértetted a gyülekezési jogot, megsértetted a gyülekezési szabadságot. Ezért jó néhány döntést sokkal lassabban kell meghozni”. A miniszterelnök szerint azért művészet a politikai élet irányítása, mert akkor kell meghozni egy szigorú döntést, amikor azt már az egész ország akarja.

Orbán Viktor úgy véli, Gyöngyöspatával kapcsolatban tíz emberből kilenc azt mondja: ez így nincsen jól. Már nem arról van szó, kinek van joga gyülekezni, magánterületen kiképzést tartani vagy polgárőrként fellépni. Az egész ország azt látja, hogy ez az erőszak felé megy, és az erőszakkal szemben meg kell védeni az embereket – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Ebben az ügyben egyértelmű, hogy az emberek rendet és biztonságot akarnak – mondta Orbán Viktor. Hozzátette, hogy akik ebben eddig részt vettek azok haza fognak menni, mert megjelennek az állam képviselői és érvényt fognak szerezni a törvénynek. A kormányfő úgy gondolja, hogy Gyöngyöspatát és az ehhez hasonló helyzeteket most hosszabb távra is kezelték.

Orbán Viktor szerint az állam és a miniszterelnök dolga, hogy megvédjék az embereket, ezért kezdeményezte a Btk. szigorítását a parlamentnél. Ha elfogadják, akkor az új törvény értelmében a gyöngyöspataihoz hasonló cselekményt visszaesőként elkövetőket akár börtönnel is sújthatják. Eddig volt a türelem és a szabadság – mondta. Az új törvény elfogadása után mindenki, aki törvénysértő magatartást folytatott, az haza fog menni. Ilyen esetben egy órán belül ott lesz az állam, és rendet fog tenni – ígérte a miniszterelnök.

Előzőleg Lendvai Ildikó az InfoRádióban üdvözölte, hogy a kormány a szigorításról döntött, bár úgy vélte, a jelenlegi jogszabályok alapján is jobban lehetett volna kezelni a
gyöngyöspatai eseményeket, főleg egy olyan belügyminiszterrel, mint Pintér Sándor, akinek a szakértelme elvitathatatlan.

Csak a szerencsén múlott, hogy a keddi tömegverekedésnél nagyobb baj nem történt Gyöngyöspatán – tette hozzá az MSZP parlamenti képviselője. Mint mondta: pártja határozati javaslatot ad be, ami néhány azonnal megléphető és hasonló helyzet megelőzését szolgáló intézkedést tartalmaz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik