Október végéig nyilvánosságra hozzák a főváros valamennyi cégének szerződéseit 2003. január 1-jéig visszamenőleg - jelentette be Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes.
Interpellációval fordul hétfőn a Fidesz a legfőbb ügyészhez a moszkvai magyar kereskedelmi iroda eladása, valamint a New York-i magyar főkonzulátus adótartozásával összefüggő ügy miatt - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pénteken, miután a Külügyminisztériumban frakciótársával, Koszorús Lászlóval betekintett a két ügy dokumentációjába.
Közös történelem - értékekkel és konfliktusokkal címmel konferenciát tartanak a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban november 12-13-án. Ezen a készülőfélben lévő szlovák-magyar közös történelemtankönyv tervezett szerkezetét, tartalmát ismertetik a szlovák és magyar szerzők.
Az elmúlt hét évben 56 százalékról 70 százalékra nőtt a szennyvízcsatorna-ellátottság az országban, s ez azt jelenti, hogy 700 ezerrel, több mint 3 millióra emelkedett a lakossági rákötések száma.
Új szakterülettel, új igazgatósággal bővült a Fidesz elnöki stábja: Szijjártó Péter stábfőnök javaslatára Orbán Viktor pártelnök Balsai István volt igazságügyi minisztert, országgyűlési képviselőt nevezte ki az elnöki stáb jogi igazgatóságának vezetőjévé – közölte a párt.
Befejezte ausztráliai látogatását pénteken Sólyom László köztársasági elnök, aki új-zélandi vizitjével együtt több mint 40 ezer kilométeres útról tér vissza szombaton Magyarországra.
Orbán Viktor az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közül az utóbbi pártján áll. A Fidesz elnöke ezt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában mondta pénteken, ahol azt is közölte: ha most bezárják a sydneyi főkonzulátust, akkor a Fidesznek - kormányra kerülése esetén - azt meg kell nyitnia.
A piknik jelentőségét 1989-ben a Habsburgok sem érzékelték, különben is mással voltak elfoglalva. Ugyanis az osztrák hatóságok vizsgálni kezdték Páneurópai mozgalmukat – írja Lázár György A Habsburgok és a világtörténelem legsikeresebb piknikje című cikkében az ÉS-ben.
Nem változik azoknak a családoknak a pénzbeli támogatása, ahol a segélyezett mellett rendelkezésre állási támogatást (rát) is kapott a másik felnőtt családtag, a 2010-es költségvetési törvényben szereplő javaslat szerint - mondta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) szakállamtitkára csütörtökön.
Miközben a közelmúltban árvízvédelmi nagyberuházások alapkövét tették le Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Tisza minden idők egyik legalacsonyabb vízállásával ad feladatot a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakembereinek.
Nem követett el szabálysértést Rosdy Tamás, aki a március 15-i állami ünnepen a hallgatóság soraiból kiabálva követelte a miniszterelnök távozását - mondta ki jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).
A tervek szerint maximált patikai ára lesz az új influenzavírus elleni oltóanyagnak, azonban az ár még nem végleges, annyit lehet tudni, hogy várhatóan 1800-2000 forint között lesz.
A civilszervezeteknek kiírt pályázatokon a bal- és jobboldalhoz köthető egyesületek „egyetértésben pályáztak" a Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Tanácshoz (DARIT) - mondta egy tanú a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján.
A 2010-es költségvetéshez több száz, az önkormányzatokat, az egészségügyet és az oktatást, valamint a környezetvédelmet érintő módosító indítványt ad be a Fidesz – mondta el Varga Mihály, aki szerint a jövő évi hiánycél nincs „kőbe vésve". A Fidesz még nem döntött, hogy az egykulcsos vagy a családi adózást választja-e.
Hatvanhárom óvszert tulajdonított el ismeretlen tettes egy tiszaberceli boltból szeptember 30-án – írta a Police.hu. A lopással okozott kár 43 200 forint, az elkövető után nyomozás indult.
Szarvasbika ugrott egy autó elé a Dorogot elkerülő 117-es úton. A vezető elrántotta a kormányt és frontálisan ütközött egy szemből érkező gépkocsival. Mindkét autó vezetője a helyszínen életét vesztette.