Mivel a terhes nőket fokozottan kell védeni az influenzajárvány okozta szövődményektől, az elsőként oltandók között vannak az ajánlások szerint - mondta Falus Ferenc, az országos tiszti főorvos.
Felfüggesztette az edelényi fideszes polgármester ellen a rágalmazás miatt indított büntetőeljárást a Kazincbarcikai Bíróság. Molnár Oszkár ügyét addig nem tárgyalják, míg az Országgyűlés nem dönt a képviselői mandátummal is rendelkező politikus mentelmi jogáról.
Személyét rágalmazó blogok miatt bejelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen Érsek Zsolt, Hatvan szocialista polgármestere - írja a Heves Megyei Hírlap.
Szó szerint kidobták a biztonságiak kedd reggel a Pécsi Vízmű Zrt. vezérigazgatóját, amikor az több munkatársával együtt megpróbált bejutni a cég épületébe.
Azonnali magyarázatot követel a Fidesz az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól és az illetékes hatóságoktól arra, hogy miért kellett lezárni a fővárosi Kossuth teret és környékét kedd reggel.
Mintegy bruttó 900 ezer forintnyi fizetést kap havonta két állami cégtől Kodela László egykori helyettes államtitkár, akit a brókerbotrány kapcsán néhány hónapja jogerősen elítélt a bíróság - írja a Magyar Nemzet.
Kisebb, a Richter-skála szerint 2,2 erősségű földrengés rázta meg Záhony környékét. Az emberek érezték, hogy mozog a talaj, de azt hitték, ezt a vonat okozza.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) nem hitelesítette azt a kérdést, amely lehetővé tette volna, hogy a választók akár sms-ben is voksolhassanak egy népszavazás során. A testület szerint ilyen módon nem biztosítható a szavazatok titkossága.
Nem vette tárgysorozatba a Ház hétfőn azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelyben az állami vállalatok és intézmények vezetőinek "elfogadhatatlanul magas fizetésének radikális csökkentését" indítványozta három fideszes politikus.
Bizalmat kapott Magyarország - Vízmű-puccs Pécsen - Amerikaiaké az orvosi Nobel - Kivégzés Kőbányán - Így adóztatna a Fidesz; az FN.hu hírgyűjteménye hétfőről.
Várhatóan jövő héten a 3-18 éves korosztály, majd ezután a 6 hónapos és 3 év közöttiek új influenza-oltóanyagának forgalomba hozatali engedélye is kiadható lesz. Erről Székely Tamás beszélt hétfőn a parlamentben.
A Magyar Szociális Fórum hétfőn közleményben vállalt szolidaritást a vakok szövetségével (VGYOSZ), amely az állami támogatás megvágása miatt beszünteti tevékenységét. A VGYOSZ elnöke azonban nem tud arról, hogy megszűnnének, miközben a fórum szerint hétfőn épp ők kértek segítséget.
Fejenként két és fél percet kapnak a Jobbik EP-képviselői, hogy a magyar parlamentben hozzászóljanak a magyar költségvetés vitájához. Az FN.hu Balczó Zoltánt kereste, ám a Jobbik képviselője Brüsszelben lesz, így nem szólal fel. Villáminterjú!
Kilakoltathatja az adósokat a városi bérlakásokból Hatvan önkormányzata, miután a bérlők mintegy 80 millió forintnyi bér- és közüzemidíj-tartozást halmoztak fel.
Az egyre gyakoribb korrupciós botrányok azt mutatják, hogy a kormány már nem tudja kezében tartani a dolgokat - mondta Tölgyessy Péter a Magyar Rádiónak. Az alkotmányjogász szerint a korrupció kultúrává vált Magyarországon, ez a jelenség pedig egyre inkább kelet felé tolja az országot.
Idén júliusig 2,1 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban. A lakásépítési kedvezmény eltörlése, a gyes lerövidítése és a munkahely elvesztése miatt halasztják el sokan a gyerekvállalást – írja a Népszabadság.