1956 mindenki forradalma volt, aki hitt a független és demokratikus Magyarországban - mondta az SZDSZ ünnepi megemlékezésén a budapesti Új köztemető 301-es parcellájánál a párt elnöke.
Hazugságban, az 56-os forradalom tagadásában született a Kádár-rendszer, és hazugságban született a demokráciánk, hiszen bölcsőjét az MSZMP ringatta 1989-ben, ennek következtében nem jutottunk előrébb az elmúlt 20 évben - mondta Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere a városban tartott október 23-i megemlékezésen pénteken.
Ma nem csak 1956. október 23-ára, hanem 1989. október 23-ára is emlékezni kell; akkor ugyanis, a forradalom után harminc évvel a nép, szabadságot kapott, és legitimálta ’56 eseményeit - mondta ünnepi beszédében pénteken Szentesen, Mécs Imre.
Nagy Imre Érdemrendet adott át Sólyom László köztársasági elnök öt kitüntetettnek az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján pénteken a budapesti Sándor-palotában; az elismerésekhez gratulált Bajnai Gordon miniszterelnök és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke.
A Fidesz elnöke ünnepi beszédében kifejtette: sorsfordító küzdelem elé néz, de győzni indul. Orbán Viktor az '56-os fundamentumokon állva szeretné beteljesíteni küldetését. A pártelnök Nagytétényben hangsúlyozta azt is, hogy a józan észnek kell diadalmaskodnia. Videó!
Közjogi méltóságok, '56-os szervezetek és Nagy Imre unokái katonai tiszteletadás mellett elhelyezték az emlékezés virágait az 1956-os emlékműnél az Ötvenhatosok terén. A nézők szinte semmit sem láttak, de bekiabálás nem volt.
Az MDF politikusai és főbb tisztségviselői is elhelyezték koszorúikat pénteken Budapesten a Új köztemető 301-es parcellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulóján.
Péntek délelőttig 294 gépkocsit szállítottak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának munkatársai a fővárosban az ünnepségek miatt lezárt területekről.
A Fidesz és a KDNP politikusai elhelyezték az emlékezés koszorúit pénteken Budapesten a Új köztemető 301-es parcellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulóján.
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke nyitotta a hivatalos megemlékezők sorát péntek reggel Budapesten a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulóján.
Feloldották az Erzsébet hídon a forgalomkorlátozást, amelyet egy közlekedési baleset miatt rendeltek el péntek reggel. Az utv.hu portálon élőben nyomon követhető webkamera tanúsága szerint a hídon zavartalan a forgalom.
Országszerte borús lesz az ég, kisebb-nagyobb csapadékra szinte mindenhol számítani kell. Bár helyenként megélénkülhet a szél is, meleg lesz: 15-20 fokra számíthatunk.
Ha rajtam múlik - a Magyar Demokrata Fórum elnökeként - Bokros Lajost támogatnám az MDF miniszterelnök-jelöltjének - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke a Magyar Televízió Az Este című műsorában csütörtökön.
Akkor következhet el október 23-a igazi ünnepi jelentősége, amikor végre teljes konszenzus lesz 1956 megítélését illetően - mondta Navracsics Tibor az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen csütörtök este Csornán.
Az idén is van tank az utcán, hogy 1956-ra, és a 20 éves Magyar Köztársaságra emlékezzünk. Most azonban körülvették Csepel teherautóval, régi Skodákkal, sok nézelődővel és még több biztonsági őrrel. Videó!
Mintegy ezren vettek részt az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a Műegyetemtől a Bem térig tartó, a Rákóczi Szövetség által szervezett hagyományos felvonuláson csütörtök este Budapesten.
Botrányos jelenetek, dulakodás helyszíne volt Debrecen főtere csütörtök este, amikor a Jobbik és a magukat az új magyar gárda tagjainak nevezők október 23-ai megemlékezése után rendőrök igazoltatták a gárda egyenruhás tagjait - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A világ még ma is '56 miatt becsüli a magyar nevet - mondta Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, az 1956. október 22-i műegyetemi forradalmi diákgyűlés 53. évfordulóján.
1956 értelmét 1989-ben találjuk meg, hiszen éppen húsz esztendeje annak, hogy ez a nemzet függetlenné, demokratikussá és szabaddá vált - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke egy 1956-os megemlékezésen csütörtökön a Nógrád megyei Hugyagon.
A lakók több mint ötven százalékának hozzájárulásával akár reggel 6 óráig is nyitva tarthatnak a VI. kerületi üzletek, szórakozóhelyek és vendéglátóipari egységek- közölte Hatvani Csaba (MSZP) alpolgármester.
Idén nem lehet kifizetni jutalmat az állami vezetőknek, céljuttatást a minisztereknek és államtitkároknak, a vezető beosztású köztisztviselők esetében pedig a kormány harmadára csökkenti a legnagyobb adható jutalom összegét - közölte a kormányszóvivő.
Kormányra kerülése után a Fidesz és a KDNP felül fogja vizsgálni az utóbbi évek privatizációs döntéseit - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Fónagy János országgyűlési képviselő.