Belföld

A FigyelőNet úgy értesült, hogy ma délután kettőtől az ELTE rektora szünetet rendel el a Lágymányosi épületeiben.
2006. 09. 20. 10:47
Sípolással, fújolással, kiabálással fogadtak egy külföldi delegációt a Parlament előtt tüntetők, amikor közülük többen felfedezték, hogy nem kormánytagok ülnek a mintegy nyolc autóval érkező konvojban, s csendre próbálták inteni a többieket, de kevés sikerrel.
2006. 09. 20. 09:31
A Nemzeti Kerekasztal megalakítására készülnek a Kossuth téri tüntetők; az elvi döntés kedden már megszületett, a konkrét dokumentumot este fogadják el – közölte Takács András, a demonstráció egyik vezéralakja az MTI-vel szerdán.
2006. 09. 20. 09:26
Nincs lehetőség a csomag visszavonására, ezt be kellene látni – jelentette ki Boross Péter, volt belügyminiszter és miniszterelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A műsorban szintén felszólaló Horn Gyula volt miniszterelnök a kialakult helyzettel kapcsolatban értetlenségének hangot adva kijelentette: Magyarországnak befellegzett, ha kialakul egy olyan gyakorlat, hogy a törvényesen megválasztott kormány kivonul a hatalomból.
2006. 09. 20. 09:12
A BKV valamennyi járata elindult szerdán reggel Budapesten, de a 4-es és 6-os villamos csak félórás késéssel állt forgalomba - közölte a BKV fődiszpécsere.
2006. 09. 20. 07:52
A miniszterelnöknek és kormányának az önkormányzati választások eredményétől függetlenül mennie kell - mondta szerda reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Áder János, az Országgyűlés fideszes alelnöke.
2006. 09. 20. 07:45
A gyülekezési törvény jelenleg nem ad világos választ arra, hogy mi számít választási tüntetésnek és mi az anarchia, amit a törvény már nem enged meg - ebben egyetért a két kormánypártok és az ellenzék.
2006. 09. 20. 07:30
Sokkal felkészültebb és határozottabb volt a rendőrség a múlt éjszakai megmozdulások során, mint egy nappal korábban, a Magyar Televízió székházánál tartott demonstrációnál - közölte a főpolgármester az MTI-vel szerda reggel.
2006. 09. 20. 07:20
Mégis elindult a BKV valamennyi járata szerdán reggel Budapesten, de a 4-es és 6-os villamos csak félórás késéssel állt forgalomba. Húsz munkagéppel takarítják az utakat a tüntetés után.
2006. 09. 20. 04:39
Hajnali háromra a rendőröknek sikerült kiszorítaniuk a demonstrálókat a Köztársaság tér, Rákóczi út, Blaha Lujza tér térségéből. Az egyenruhások sokkal felkészültebbek és határozottabbak voltak. Több mint ötvenen megsérültek, az anyagi kár is jelentős.
2006. 09. 20. 03:26
Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor és a parlamenti pártok frakcióvezetői is kifejtették véleményüket a kialakult helyzetről kedd este a Magyar Televízióban. Bár a pártok ötpárti nyilatkozatot fogadtak el, a vitában továbbra is egymást vádolták.
2006. 09. 20. 01:02
Ha nem októberben, akkor később fogja meneszteni a kormányt a koalíció, hogy szakértői kormányt alakíthassanak – fogalmazott Orbán Viktor a köztelevízió Este című műsorában adott interjújában. Meglátása szerint a kialakult helyzetért egy személyben a miniszterelnök a felelős.
2006. 09. 19. 23:54
A kormányfő a Magyar Televíziónak adott interjújában kifejtette: nem ő szivárogtatott, a tüntetések és az esetleges választási kudarc ellenére sem mondanak le. Csak így lehetséges ugyanis a reformok végig vitele.
2006. 09. 19. 21:49
Olvasói sztorik