Magyar Október Mozgalom néven új, a pártok felett álló, de határozott politikai karakterrel bíró demokratikus szervezetté alakul a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 – közölte Molnár Tamás ügyvivő.
Nem indul külön rendőri vizsgálat Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő megsérülésének ügyében – közölte Gergényi Péter a keddi sajtótájékoztatón.
A rendőrök nem voltak agresszívek az október 23-i fellépéseik során, hanem bátrak és kemények, és törvényesen jártak el – jelentette ki a budapesti rendőrfőkapitány. Gergényi közölte, ő engedélyezte valamennyi kényszerítő eszköz alkalmazását az éles lőszert leszámítva.
A vám- és pénzügyőrséghez az év első kilenc hónapjában mintegy 619 milliárd forint bevétel folyt be, ami csaknem 30 milliárddal haladja meg az időarányos előirányzatot – mondta Nagy János országos vámparancsnok sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt és Navracsics Tibor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője meglátogatja a kórházban Révész Máriuszt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, aki megsérült az előző napi tüntetés folyamán.
Az idén másodszor is beérett a füge a Mecsek déli oldalán, az enyhe napsütéses őszi időjárásnak köszönhetően. A hegyoldalban már haszonnövényként is ültetik a mediterrán égöv egyik legelterjedtebb gyümölcsét.
A fővárosi MSZP–SZDSZ közötti koalíciós együttműködésről zajló tárgyalássorozat újabb fordulójának időpontja még nem ismert, annyi azonban bizonyos, hogy kedden nem egyeztet a két delegáció – tudta meg az MTI fővárosi kormánypárti politikusoktól.
Rendőri biztosítás mellett megkezdődött a budapesti Kossuth tér kordonon belüli részének takarítása – közölte Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője kedden az MTI-vel. A FigyelőNet tudósítója szerint viszont még mindig erősen hat a könnygáz a belvárosban.
Benyújtotta a reformokról szóló népszavazási kezdeményezését a Fidesz és a KDNP, a két pártelnök ellenjegyzésével kedden az Országos Választási Bizottsághoz (OVB). Az egyik alkotmányjogász szerint a hét kérdésből négy biztosan feltehető, három viszont aggályos lehet, a másik szerint akár hat is elbukhat.
Emberi eredetű fekáliával kenték össze feltehetően kedden hajnalban a Fidesz egyik XI. kerületi irodájának az ajtaját – közölte a párt kerületi szervezetének elnöke az MTI-vel.
Nem a rendőrség szintjén, hanem „magasabban" keresendőek a hétfő esti és éjjeli „rendőri brutalitás" okai – hangoztatta az eseményekben megsérült Révész Máriusz fideszes parlamenti képviselő kedden, amikor kórházi ágyánál felkereste őt a Fidesz és a KDNP frakciójának vezetője.
Az elkövetők előre felkészültek, hogy eltulajdonítsák és beindítsák azt a T-34-es tankot, amit a Városháza előtti ’56-os kiállítás keretében állítottak ki. Ez a tank szerepel Andy Vajna '56-os filmjében is.
Az MSZP esztergomi irodájának ablakait betörték, az épületről megpróbálták eltávolítani a párt nevét tartalmazó táblát – közölte az MSZP városi elnöke kedden az MTI-vel.
Körülbelül száz embert állított elő a rendőrség a hétfői és kedd hajnali tüntetéseken. „Az állomány jogszerűen, szakszerűen és törvényesen végezte dolgát" – jelentette ki Gergényi Péter.
Az ország két politikai kalandor – Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor – foglya. Ez rég nem arról szól, hogy ennek az országnak, nemzetnek milyen lesz a jövője, hanem arról, hogy kié lesz a hatalom – mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden reggel.
Nem sikerült Orbán Viktornak elfogadtatni az Európai Néppárttal azt a határozattervezetet, amely az 1956-os forradalom tanulságait a Gyurcsány-kormány bírálatával kapcsolta össze – tudta meg a Népszabadság.
Az MSZP frakcióvezetője szerint nem lenne nyugalom, ha távozna Gyurcsány Ferenc a kormány éléről. Erről Lendvai Ildikó beszélt a TV2 Mokka című műsorában kedden reggel.
Az MSZP országos választmányának elnöke szerint Orbán Viktor tegnapi bejelentése akár utat nyithat az érdemi párbeszéd felé is, ha viszont csak egy újabb blöff, akkor nincs előrelépés.
Éghető anyaggal teli üveget dobtak az SZDSZ XII. kerületi irodájába - mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője keddre virradóan az MTI-nek.