Belföld

Tovább húzódik a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció

A fővárosi MSZP–SZDSZ közötti koalíciós együttműködésről zajló tárgyalássorozat újabb fordulójának időpontja még nem ismert, annyi azonban bizonyos, hogy kedden nem egyeztet a két delegáció – tudta meg az MTI fővárosi kormánypárti politikusoktól.

Ikvai-Szabó Imre, az SZDSZ frakcióvezetője beszámolt arról, hogy a koalíciós tárgyalások legkorábban szerdán folytatódhatnak, a döntés ez ügyben Molnár Gyula MSZP budapesti elnök-frakcióvezető kezében van.

Steiner Pál, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta: mindkét fél úgy látja, hogy a bizottsági és a főpolgármester-helyettesi kérdéskörről november 9-én dönthet a Fővárosi Közgyűlés. Készek azonban arra, hogy megegyezés esetén akár már a jövő héten közgyűlést tartsanak ez ügyben – hangsúlyozta.

Tájékoztatásuk szerint a múlt pénteki utolsó egyeztetésen a bizottsági struktúra csaknem véglegessé vált. A főpolgármester-helyettesek számának és feladatkörének meghatározásához azonban még további tárgyalásokra van szükség.

A korábbi 22 helyett maximum 14 bizottságot akar mindkét fél. Egyeztetésre van még szükség arról a szocialista javaslatról, hogy a tulajdonosi bizottságot, új nevén gazdasági bizottságot összevonják a kiemelt fejlesztésekkel foglalkozó testülettel. Az MSZP ezt azért is látná célszerűnek, mivel mindkét bizottságot Somlyódy Csaba vezetné.

A legnagyobb eltérés a volt és a leendő koalíciós partnerek között a főpolgármester-helyettesi kérdéskörrel kapcsolatban van. Az MSZP eredetileg négy helyettest javasolt, amiből hármat ők adnának. Az SZDSZ összesen három helyettest szorgalmaz a korábbi hat helyett. Közülük kettőt a szocialisták jelölnének.

A kedden Németországba utazott Demszky Gábor a napokban egy televíziós interjúban elmondta, hogy a szocialista Hagyó Miklós (városüzemeltetés) és a szabad demokrata Ikvai-Szabó Imre (pénzügy) személyében javaslatot tesz egy-egy főpolgármester-helyettes megválasztására. A másik két szocialista jelöltet, Gy. Németh Erzsébetet és Horváth Csabát is alkalmasnak tartotta a főpolgármester-helyettesi posztra.

Az MSZP–SZDSZ között még egyeztetésre van szükség ez utóbbi két helyettes feladatkörével kapcsolatban. Az SZDSZ azt javasolja, hogy az egészségügyi és az oktatási terület kerüljön egy szocialista helyetteshez, így elegendő az összesen három főpolgármester-helyettes. Ez esetben az SZDSZ-hez kerülő kulturális területet részben Bojár Iván irányítaná tanácsnokként, „kvázi” főpolgármester-helyettesként. A kulturális nagyrendezvények pedig közvetlenül a főpolgármester hatáskörébe tartoznának.

A szocialisták viszont azt szeretnék, ha Schiffer János korábbi főpolgármester-helyettes tevékenységi területe változatlanul náluk maradna, Gy. Németh Erzsébet irányítása alatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik