Belföld

Csak a magyar posztkommunisták értették félre, amit Strasbourgban mondtam – jelentette ki Orbán Viktor az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának ülésén. Szerinte ő csak világossá akarta tenni az unió számára, hogy mivel jár a volt kommunista országok csatlakozása. Az, hogy Orbán mit értett „segédkezen", nem derült ki.
2006. 10. 31. 14:38
Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke kedden feljelentette Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, mert úgy véli, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetője az Európai Parlament néppárti frakciójának strasbourgi tanácskozásán mondott beszédével kimerítette a hűtlenség tényállását.
2006. 10. 31. 12:37
A rendőrség a tüntetések előtt 72 órával dönt arról, hogy tudomásul veszi-e a bejelentett demonstrációkat, s ezért nem született még döntés a hétvégi tüntetésekről – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek kedden.
2006. 10. 31. 12:07
A "rendőri brutalitás" és a "kommunista diktatúra" elleni petíciót nyújtottak át az Egri Forradalmi Emlékbizottság szervezésében demonstrálók az Egri Rendőrkapitányság, illetve az MSZP városi szervezete képviselőinek.
2006. 10. 31. 08:50
Orbán Viktor Fidesz-elnök lejáratása nem szerepel abban a levélben, amit a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) külkapcsolatokért felelős szakállamtitkára küldött a külföldi misszióvezetőknek – jelentette ki Göncz Kinga az MTV Nap-kelte című műsorában.
2006. 10. 31. 08:30
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a köztársasági elnök által visszaküldött, mentelmi jogra vonatkozó törvények módosítását, jóllehet volt olyan módosító javaslat, ami nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. Az MSZP szerint a fideszesek kiváltságaikhoz ragaszkodnak.
2006. 10. 31. 07:45
A tervek szerint kedden Orbán Viktort hallgatja meg az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága a Fidesz elnökének strasbourgi nyilatkozata miatt.
2006. 10. 31. 07:36
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendkívüli közgyűlése hétfőn megszavazta a tudós testület reformjának folytatásáról szóló előterjesztést Budapesten.
2006. 10. 30. 19:36
Szakértői vizsgálóbizottságot hív életre a kormányfő a szeptemberi és októberi erőszakos megmozdulások okainak, hátterének, következményeinek feltárására, a bizottság vezetőjének Gönczöl Katalin kriminológus professzort kéri fel - közölte a Kormányszóvivői Iroda.
2006. 10. 30. 19:10
Jövő augusztusra kaphatja meg azt a két MiG-29-es vadászrepülőgépet a Magyar Honvédség, amelyeket a 2005 májusában Kecskeméten, hajtómű-meghibásodás miatt lezuhant repülőgépért cserébe újít fel az orosz gyártó cég.
2006. 10. 30. 18:15
Mintegy 200 ember gyűlt össze a fővárosi Batthyány-örökmécsesnél hétfő délután, hogy tovább folytassák Gyurcsány Ferenc és kormánya elleni tiltakozásukat - a Kossuth téri tüntetők egy hónapig demonstrálhatnak az V. kerületi téren.
2006. 10. 30. 18:05
Vasárnap a Veszprém megyei Bazsi községben Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter gépkocsija összeütközött egy vele szemben szabálytalanul haladó gépkocsival.
2006. 10. 30. 17:47
Talán az Európai Parlament (EP) az egyetlen hely, ahol a magyar képviselők összefogtak az ország érdekében, és valamennyien a nemzeti érdek érvényesítésére szavaznak - mondta De Blasio Antonio, az Európai Néppárt Fidesz által delegált parlamenti képviselője.
2006. 10. 30. 17:22
Az MSZP arra kéri az ország „csendes többségét”, hogy november 4-én helyezzenek el egy szál virágot az 1956-os forradalom budapesti emlékművénél - mondta Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke.
2006. 10. 30. 17:05
Olvasói sztorik