Belföld

Szilvásy György az Index szerint két fideszes képviselőt hozott kapcsolatba az október 23-i zavargások állítólagos szervezőivel: Ékes Ilonát és Demeter Ervint.
2006. 11. 02. 07:50
Mintegy egymillióan keresték fel a budapesti temetőket mindenszentek napján, a tavalyinál azonban kevesebben látogatták meg a sírkerteket - mondta el az MTI-nek Pénzes Kristóf, a Budapesti Temetkezési Intézet kommunikációs csoportvezetője.
2006. 11. 01. 19:07
Emlékező, néma demonstrációt tartanak a magukat "Kossuth téri forradalmároknak" nevezők a Batthyány-örökmécsesnél. A kormányellenes demonstráción az '56-os forradalom és szabadságharc hőseiről is megemlékeznek mindenszentek estéjén.
2006. 11. 01. 18:06
A posztszovjet Közép-Európának, ahol teret nyer a populizmus, egy de Gaulle-ra lenne szüksége. De ki teszi majd meg azt, amit az erős jobbközép politikus Franciaországban végrehajtott? - tette fel a kérdést szerdai jegyzetében a The New York Times (NYT).
2006. 11. 01. 17:23
Mivel minősített adatokról volt szó, nem volt mód nyílt ülésen ismertetni azokat - jelentette ki az MTI kérdésére a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok szóvivője szerdán az Országgyűlés emberi jogi, nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának előző napi összevont ülése kapcsán válaszolva az ellenzéki kritikára.
2006. 11. 01. 16:57
A magyar és a székely himnusz eléneklését követően a megadott határidőig, este 9 órára befejeződött a Batthyány-örökmécsesnél tartott kormányellenes demonstráció, az alig száz tüntető hazatért. Az este folyamán egy szónoki emelvénynek kiépített személyautó tetejérőlű Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője szólt az egybegyűltekhez. Beszédében cáfolta, hogy kizárták volna a Kossuth téri tüntetést szervező bizottságból. Gonda
2006. 11. 01. 08:00
A Fidesz-népszavazásról két közvéleménykutató cég is megkérdezte az embereket. Szokatlanul durván eltérő eredményeket mutatott ki a Századvég mint a Szonda. Az előbbi szerint az utóbbi manipulált.
2006. 10. 31. 19:35
Beperli a magyar államot az október 23-i rendőri intézkedések miatt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 - mondta Gonda László a Batthyány-örökmécsesnél tartott keddi demonstráció kezdetén az MTI-nek.
2006. 10. 31. 19:01
Sztrájkbizottság alakult Miniszterelnöki Hivatal irányítása alatt álló Központi Adatfeldolgozó és Nyilvántartó Hivatalnál (KANYIH). A szakszervezet Szilvásy Györggyel tárgyalna, a létszámleépítések ugyanis már veszélyeztetik a munka ellátását.
2006. 10. 31. 17:40
A Magosz fellebbez a rendőrség azon határozata ellen, amelyben megtiltotta, hogy a gazdák traktorokkal a Parlamenthez vonuljanak - mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (Magosz) demonstrációs bizottságának vezetője kedden az MTI-nek.
2006. 10. 31. 17:35
Huszonkilenc rendezvényt kívánnak tartani magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok, valamint kormányzati szervek november 4-én szombaton a fővárosban a rendőrséghez kedden délután négy óráig érkezett bejelentések szerint.
2006. 10. 31. 17:15
Míg múlt héten a rendőröket tették felelőssé az október 23-i események miatt, addig kedden az emberi jogi, nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának közös ülésén a Fidesz volt a bűnbak. Szilvásy György bizonyítékokat is bemutatott, de csak zárt ülésen. Eközben a Fidesz is bejelentette: nekik is vannak bizonyítékai a provokációra.
2006. 10. 31. 15:34
Határozottan javulnak a felsőoktatás pozíciói a jövő évi költségvetésben – közölte Závecz Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) gazdasági és fejlesztési államtitkára a Magyar Rektori Konferencia keddi budapesti ülésén.
2006. 10. 31. 15:24
Az elmúlt 16 évben 240 esetben kezdeményezték a mentelmi jog felfüggesztését képviselőkkel szemben, ám csak három esetben szavazott a parlament. A szám tovább fog növekedni, hiszen hétfőn nem fogadták el a mentelmi jogra vonatkozó törvénymódosításoknak a szabálysértési eljárást megkönnyítő részét.
2006. 10. 31. 15:22
Olvasói sztorik