A kórháztörvényben és a végrehajtás során a súlyponti kórházak mellett a kormány teremtse meg a speciális esetek kezelését szolgáló országos ellátási szintet – tolmácsolta az MDF véleményét Pusztai Erzsébet.
Másfél év letöltendő szabadságvesztésre enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa szerdán annak a dunakeszi rendőrnek az ítéletét, aki szeptember 18-ról 19-re virradóra részt vett az MTV székháza elleni ostromban.
Szerdán délelőtt átadták a nyugati pályaudvar új, 60 kamerából álló térfigyelő rendszerét; a több mint 60 millió forint értékű beruházástól a vasúttársaság a pályaudvar köz- és vagyonbiztonságának jelentős javulását várja.
A PDSZ 15-i sztrájkja intézményenként más lesz: lesz hely, ahol mindenki sztrájkol majd, de olyan is, ahol csak egy vagy két pedagógus nem tartja meg óráit. Lesz iskola, ahol szabad foglalkozás lesz a diákoknak a sztrájk idejére, de olyan is, ahova nem engedik majd be a gyerekeket. Pótló órák viszont nem lesznek.
Mind az öt parlamenti párt elnöke aláírta azt a nyilatkozatot, amely elítéli a kolozsvári egyetem két oktatójának kizárását és egyben felszólítja a román politikusokat, hogy álljanak ki az esélyegyenlőség és jogszerűség mellett az ügyben.
A karácsony előtti hétvégeken több járattal segíti a BKV az ünnepi készülődést, karácsonykor és szilveszterkor pedig a korábbi évekhez hasonlóan egyedi forgalmi rend lép életbe – tudatta a BKV szerdán az MTI-vel.
Kisebb mulasztásokat állapított meg a fogolyszökés miatt elrendelt büntetés-végrehajtási belső vizsgálat, de ezek a mulasztások nincsenek közvetlen összefüggésben Tamás Imre Zoltán szökésével – erről a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka beszélt az MTI-nek szerdán.
Számvevőszéki vizsgálatot szorgalmaz a Fidesz a kormányzati negyed beruházása ügyében – erről Cser-Palkovics András helyettes szóvivő beszélt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Tavasszal alakulhat át a kabinet. Az államtitkári rendszer, a MEH és a rendőrség átszervezése mellett Molnár Lajos egészségügyi miniszter és Draskovics Tibor, az államreform-bizottság alelnökének konfliktusa is nehezíti a működést – írja a Világgazdaság.
A Népszava információi szerint Gyurcsány Ferenc arra biztatta a szocialistákat, tartsanak ki Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesi jelölése mellett.
Szocialista képviselők olyan módosító javaslatokat nyújtottak be a parlament egészségügyi bizottságának, amelyek alapján az eddigi 31 helyett mintegy 40-re nőhet országosan a kiemelt kórházak száma - közölte Kökény Mihály kedden az MTI kérdésére.
Amnesztiát követeltek a tüntetők a Fővárosi Bíróság Markó utcai épülete előtt kedden este, ahol a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke bejelentette, hogy december 9-én csatlakoznak a Puskás Ferencnek végtisztességet adók menetéhez.
Több mint húsz vétség, illetve bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést a Nemzeti Jogvédő Alapítvány a Budapesti Nyomozó Ügyészségen a rendőrök október 23-ai intézkedései miatt.
Gyurcsány Ferenc és kormánya távozását, valamint az "egypárti" jobboldal háttérbe húzódását követelték kedden. A Szabadság téri demonstráció a Markó utcánál folytatódott.
A Fidesz azt szeretné, ha név szerint szavaznának a képviselők a kórháztörvényről december 18-án. Mikola István, a párt egészségpolitikusa ezt kedden jelentette be budapesti sajtóértekezletén.
A Fidesz azt szeretné, ha név szerint szavaznának a képviselők a kórháztörvényről december 18-án jelentette be Mikola István, a párt egészségpolitikusa kedden.