Hűtlen kezelés címén vádat emelt az ügyészség Keczer László, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. vezérigazgatója ellen a pécsi buszeladási üggyel összefüggésben.
Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült, amikor kamion és tehervonat ütközött össze Kiskunlacházánál. A mentésre érkező helikopter rotorját egy másik kamion vitte el.
Bosszúvágy nincs benne, félelem maradt - mondta el lapunknak adott interjújában Molnár Csaba. A rendőrség pénzmosás elleni osztályának egykori, alaposan meghurcolt vezetőjét hét év után tisztázták a vádak alól. Bocsánatot nem kértek tőle.
Kényszervallatással vádol két bátaszéki és egy decsi rendőrt a Tolna Megyei Főügyészség. A rendőrök a Tolna Megyei Bíróság előtt kedden, a per első tárgyalásán tagadták bűnösségüket.
Életét vesztette egy felborult kerékpáros Bujon, az 59 éves férfi halálának ügyében a nyíregyházi rendőrkapitányság közlekedési osztálya indított eljárást - közölte a szabolcsi főkapitányság sajtóügyeletese.
Egy korábbi tragédiát követően alig három hete kapta a jászberényi Belvárosi Általános Iskola a helyi önkormányzattól azt a defibrillátort, amelyet a hétvégén loptak el ismeretlenek - közölte kedden az oktatási intézmény igazgatója.
Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. vezérigazgatója szabadlábon marad - erről a Veszprém Megyei Bíróság hozott másodfokú, jogerős döntést kedden.
A nemzetközi körözési listára röviddel azelőtt felkerült, mintegy tízmillió forint értékű személygépkocsit tartóztattak fel a magyar határrendészek hétfőn a nagylaki határátkelőhelyen.
Teljes szélességében lezárták a 85-ös főutat Kapuvár belterületén egy halálos baleset miatt - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Szivárog a gáz egy gyáli családi ház környékén, miután kedd reggel az épület falának ütközött egy gépkocsi. Robbanásveszély nincs, az autóban ülők egyike könnyebben megsérült.
Egy 47 éves férfi, valamint 8, 10 és 13 éves gyermeke sérült meg abban a balesetben, amelynek során az M5-ös autópályán egy személygépkocsi felborult, miután összeütközött egy pótkocsis teherautóval kedden hajnalban.
A betegek jogosulatlanul megszerzett adatai alapján, orvosi kötszerekre több százmillió forintos támogatást vettek fel olyan orvosok, akik ellen jelenleg is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda – írta a Népszava.
Peren kívüli egyeztetés kezdődik a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak és a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-nek a jogászai között szerdán - erősítette meg a MAL tájékoztatását Magyar György ügyvéd, a károsultak jogi képviselője hétfőn.
Két gyermek került kórházba a szentesi uszodából egy vasárnapi vízilabdameccsről, rosszullétüket feltehetően a fertőtlenítésre használt vegyi anyag okozhatta; a fiatalok hétfőn délután hazamehetnek - közölte a szentesi Dr. Bugyi István Kórház orvos-igazgatója.
Négy fiatal kirabolt egy 19 éves férfit Miskolcon. A rendőrség a gyanúsítottakat elfogta, és csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellenük, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Válságosra fordult a két héttel ezelőtti iszapömlésben megsérült egyik páciens állapota - közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa.
Tizenhárom tolvajt vettek őrizetbe két nap alatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; fát, illetve mezőgazdasági terményeket loptak - közölte a nyírségi rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Fedés, zárás, nyomáscsökkentés és egy erődítmény – ezekkel az ötletekkel hagyták el az országot a hétvégén Kolontáron vizsgálódó osztrák hadmérnökök. A gigantikus munkára három hónapot szánnak és Illés Zoltán szerint a MAL fogja fizetni. Amúgy jól imádkoztunk.
A Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon, 10 óra 20 perckor egy személygépkocsi a sínekre hajtott - közölte Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese.