Elrendelte az elõzetes letartóztatását a bíróság annak a 18 esztendõs hódmezõvásárhelyi férfinak, aki több embert is bántalmazott az alföldi városban egy átmulatott éjszaka után.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán délután gyanúsítottként hallgatta ki Szász Andrást, aki az MVM-nél Kocsis István vezérigazgatósága alatt főtanácsadói posztot töltött be.
Tizenkét török állampolgárt, köztük két gyereket próbáltak Magyarországra csempészni egy duplatetejű bolgár kamionban szerda hajnalban Röszkénél – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-t.
Ahogy múlt pénteken már beszámoltunk róla: fellázadtak parancsnokuk ellen a vámospércsi rendőrök. Augusztus elsején az őrs több dolgozója is feljelentést tett felettese, Hegedűs Attila főhadnagy ellen. Ma már tény: a tisztet felfüggesztették állásából.
DNS-vizsgálattal állapítható meg a legpontosabban a Csepelen kiásott maradványok személyazonossága, ám ez az eljárás normál esetben is legalább egy hónapot vesz igénybe, és rendkívül költséges – közölte a PTE Igazságügyi Orvostani Intézetének egyetemi tanára hétfőn.
Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a földbe ásott erdélyi férfi ügye összefügg a csütörtökön Csepel egy erdős területén megtalált négy holttest ügyével.
Fellázadtak parancsnokuk ellen a vámospércsi rendőrök. Augusztus elsején az őrs több dolgozója is feljelentést tett felettese, Hegedűs Attila főhadnagy ellen. Az elöljáró ellen eljárás indult. Számos idézettel dúsított cikkünket különösen ajánljuk a rendőrzsargon finomságait értékelő olvasóinknak.
Egy ember megsérült, amikor személygépkocsi teherautóval ütközött kedd délelőtt a 61-es úton Dombóvár és Tamási között. Az érintett szakaszon félpályás útlezárás van érvényben.
Egy 53 éves siófoki férfi volt a pilótája és egy 25 éves zamárdi férfi az utasa annak a szerdán este eltűnt sárkányrepülőnek, amelynek maradványait a két holttesttel együtt csütörtök reggel találták meg Ságvár és Siófok-Kiliti között egy kukoricatáblában.
Fegyverrel rabolt ki három, kommandósnak öltözött férfi egy balatonfüredi vállalkozót; a Balaton étterem vezetőjének a lakásából több millió forintot vittek el.
Bűncselekmény hiánya miatt a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármesterének feljelentését Balázs József fideszes képviselő ellen - közölte a főügyészség szóvivője.